Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Diákok tüntettek az anyagi megszorítások és a tandíj ellen

Több tízezer egyetemista tüntetett szombaton Németország több nagyvárosában az oktatásra szánt kiadások csökkentése és a tandíj bevezetése ellen.


Dátum: 2003-12-13 19:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:24.288160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Berlinben körülbelül 30 ezer felvonuló dacolt a széllel és az esővel, Lipcsében tízezer, Franfurtban ötezer volt a demonstrálók száma. Plakátjaikon azt lehetett olvasni, hogy "A jövőnket veszitek el tőlünk", "Az, aki megrövidíti az oktatást, butaságot kap cserébe", "Eltompult népet jobban lehet igazgatni".

Az egyetemisták akciói hetek óta tartanak, a szubvenciócsökkentés, a tandíjak ellenzésén kívül kifogásolják azt is, hogy nincs elég hely, túlzsúfoltak a termek. A támogatások csökkentése miatt az egyetemek státusokat lennének kénytelenek megszüntetni. Az anyagilag nagyon leromlott Berlin kormányzata 2009-ig 75 millió eurót akar megvonni a város három egyetemétől. Diákok hatoltak be legutóbb a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) berlini székházába, elfoglalták egy időre a Berlinben társkormányzó szocialisták (PDS) székházát, valamint az oktatással és a pénzügyekkel foglalkozó szenátorok (miniszterek) irodáit. Az akciókat a vasárnapi tüntetések után januárban akarják folytatni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek