Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járai Zsigmond: 2007-ben nálunk is euró lehet

Magyarország 2007-re felkészült lesz az euró bevezetésére - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara budapesti konferenciáján csütörtökön.


Dátum: 2002-04-18 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:34.359680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MNB elnöke kifejtette: a tapasztalatok bebizonyították, hogy az euró erős, stabil és jó pénz, a magyar vállalatok és magánszemélyek számára pedig egyértelműen előnyös lesz, ha Magyarország is csatlakozik az eurózónához. Gyorsulni fog a gazdasági növekedés, alacsonyabbak lesznek a kamatok.

A magyar gazdaság is teljesíteni tudja 2007-re a maastrichti kritériumokat, és reális esély van arra, hogy teljes jogú tagjává váljon a pénzügyi uniónak is.

Járai Zsigmond elmondta: a Magyar Nemzeti Bank célkitűzését az euró bevezetésével kapcsolatban az elmúlt héten reálisnak és elérhetőnek nevezte Pedro Solbes, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa és Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank elnöke is.

Járai Zsigmond szerint az infláció gyors csökkenése tovább folytatódik. A márciusban éves szinten mért 5,9 százalékos áremelkedés a következő hónapokban 5 százalék alá csökkenhet. Tarthatónak nevezte a Magyar Nemzeti Bank azon célkitűzését is, hogy az áremelkedések üteme 2002 végére 5 százalék körülire, 2003 végére pedig 3,5 százalék közelébe csökkenjen.

A jegybank elnöke hangoztatta: a forint jelenlegi árfolyama ezekkel a célkitűzésekkel összhangban van.

Egy holland üzletember azon felvetésére, hogyan lehet értelmezni az MSZP néhány képviselőjének azt a kijelentését, amely szerint ha a szocialisták alakítanának kormányt, a forint gyengébb árfolyamát tartanák kívánatosnak, Járai Zsigmond azt válaszolta: nem feladata a pártok programjának értelmezése.

A jegybank elnöke aláhúzta: a forint árfolyamát nem a Magyar Nemzeti Bank, hanem a piac alakítja. Az MNB közvetlen befolyása az árfolyamra korlátozott, a kormányé pedig még ennél is kisebb.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP esetleges választási győzelme esetén változhat-e a monetáris politika, Járai Zsigmond egyértelmű nemmel válaszolt.

Kifejtette: megítélése szerint a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikája jó, nincs szükség annak megváltoztatására. Ha a kormány és az MNB eddigi kiváló együttműködése nem folytatódna, akkor az zavarokat okozhatna a gazdaságban, és megnövelhetné az árstabilitás fenntartásának nemzetgazdasági költségét, esetleg elbizonytalanítaná a befektetőket.

Járai Zsigmond aláhúzta: az árstabilitás fenntartására való törekvés azonban az MNB törvényben rögzített célja, attól nem térítheti el semmi.

Járai Zsigmond elmondta, hogy a 2001-ben elfogadott új jegybanktörvény ugyanazt a függetlenséget biztosítja a Magyar Nemzeti Bank számára, amely az Európai Unió jegybankjainak már korábban megvolt. Az MNB fő célkitűzése az árszínvonal stabilitásának biztosítása, amely - hasonlóan az Európai Unióhoz - évi maximum 2-3 százalékos inflációt jelent.

Járai Zsigmond biztosította a hallgatóságot, hogy az MNB a rendelkezésére álló minden eszközzel az infláció csökkentését fogja szolgálni, hiszen ez törvényi kötelezettség az intézmény számára.

Kapcsolódó elemek