Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét kudarcot vallott a Keller vezette feljelentésügyi gépezet

Újabb kormányzati kezdeményezésre benyújtott pótmagánvádas indítványt utasított el a bíróság. Most a Millenáris Kht. beadványára mondott nemet az igazságszolgáltatás. A Keller László vezette közpénzügyi államtitkárság több kezdeményezése vallott kudarcot.


Dátum: 2003-12-15 06:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:27.507032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elutasította a Fővárosi Bíróság a Millenáris Kht. pótmagánvádas indítványát, amelyet Berkecz Mária, a társaság korábbi ügyvezetője ellen indított a kht. jelenlegi vezetése. A Fővárosi Főügyészség korábban bűncselekmény hiányában már megszüntette az eljárást, a Mizsei Zsuzsanna által irányított kht. indítványát pedig megkésettnek minősítve utasította el a Főváros Bíróság.

Az eset nem példátlan: a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) októberben elutasította a Szabó László Zsolt volt tévéelnök ellen hűtlen kezelés, adó- és társadalombiztosítási csalás és más bűncselekmények miatt benyújtott pótmagánvádas indítványt. A dokumentumot a köztévé kuratóriuma, az MTV Rt. felügyelőbizottsága, Ragáts Imre elnök, valamint Haraszti Miklós és Pető Iván SZDSZ-es kurátorok juttatták el a bíróságra. A PKKB indoklása szerint az indítványozók nem képviselhetik az indítványban szereplő bűncselekmények sértettjeit.

Keller László közpénzügyi államtitkár, valamint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentései alapján a rendőrség több, az előző kormányzati ciklushoz köthető gazdasági ügyben indított nyomozást, amelyek többségében a nyomozó hatóságok felhagytak a vizsgálattal, esetenként elutasítva a feljelentést tevő panaszát is. Bűncselekmény hiányában szüntette meg az eljárást a rendőrség Baranyay Lászlónak, a Magyar Fejlesztési Bank egykori vezérigazgatójának ügyében. Azóta Baranyay munkaügyi pert is nyert: körülbelül kilencvenmilliós végkielégíté-sét meg kell kapnia.

Megszüntette a nyomozást az ORFK az Orbán-kormány idején privatizált tizenkét agrárcéggel kapcsolatban is. A nyomozás megállapította, hogy a törvény csak az alapítványok részvételét tiltja a magánosítás során. Keller László márciusban feljelentést tett a Szövetség a Nemzetért Alpítvány ellen, mert a gyanú szerint a közhasznú szervezetként bejegyzett alapítvány politikai szervezetként gyűjtött támogatást. A törvényességi vizsgálat megállapította, hogy a szervezet nyilvántartásba vétele és működése törvényes és nem talált alapot az ügyészi intézkedés megtételére.

A Magyar Építőipari Kht.-nak az előző ciklus során az Informatikai Kormánybiztosság által juttatott egymilliárd forintos támogatása ügyében Keller hűtlen kezelés gyanújával tett rendőrségi feljelentést. Miután a kht. visszautalta a Miniszterelnöki Hivatalnak az érintetlen összeget, a vádhatóság bűncselekmény hiányában lezárta az ügyben folytatott vizsgálatot.

Swendt Pál, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek