Tízen vesztették életüket az iraki robbantásban
Autóba rejtett pokolgépek robbantak hétfő reggel Bagdad térségében két rendőrőrsnél, tízen meghaltak, huszonnyolcan megsérültek. A merényletek beárnyékolják azokat a reményeket, hogy Szaddám Huszein volt iraki diktátor vasárnap bejelentett elfogása után gyorsan véget ér az erőszak az országban.
Dátum: 2003-12-15 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:30.883159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legvéresebb terrorakció Bagdadtól 30 kilométerre északra, Huszeinah faluban történt. Ott kilencen haltak meg, a sebesültek száma eléri a húszat.
A másik robbantásban, Amíríja negyedben a pokolgépet rejtő autó vezetője meghalt, nyolcan megsebesültek. Ott a célpont ugyancsak egy rendőrőrs, a tanúk feltételezése szerint a bűnügyi nyomozók részlege volt. Négy másik autót is tönkretett a robbanás.
Egy harmadik rendőrposztnál, ugyancsak Amíríja városrészben a rendőrség sikeresen hatástalanított egy robbanószerkezetet. Egy autó gyanús lett a rendfenntartóknak, és üldözőbe vették. Amikor rálőttek, a sofőr elmenekült, és akkor derült ki, hogy az autóban jelentős mennyiségű robbanóanyag és egy robbanószerkezet található.
Egy Bagdadtól nyugatra található rendőrőrs ellen még vasárnap reggel követtek el merényletet. Abban a robbantásban 17 ember halt meg.
MTI - fidesz.hu