Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gazdák saját sorsukról döntenek április 21-én

A Kisgazda Polgári Egyesületnek 12 indulója volt a választások első fordulójában, akikre a polgárok 150 ezer 700 szavazatot adtak, s ez azt jelenti, hogy ahol az egyesület jelöltjei indultak, ott sikerült megszólítanunk a kisgazda szavazókat - mondta Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter, az egyesület elnöke csütörtökön egy sarkadi sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-04-18 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:34.950071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Most pedig azt kell megérteniük április 21-én a gazdáknak, hogy szavazataikkal a saját sorsukat befolyásolják - tette hozzá a miniszter.

Turi-Kovács Béla szerint a parlamenti jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy a szocialista párt agrárminiszter-jelöltje azt mondta: nagyon szigorú feltételek mellett, de változatlanul szükségesnek tartja, hogy a gazdasági társaságok földtulajdont tudjanak szerezni.

- Gondolom, azt minden gazda és kisgazda megérti, hogy a földvásárlásokban nem jelenthet konkurenciát a sok százmilliós, esetenként több milliárd forintos kft.-knek, részvénytársaságoknak - emelte ki.

A miniszter a továbbiakban megköszönte a Torgyán József mellett korábban kitartó kisgazdáknak a polgári oldalt támogató nyilatkozataikat, de felhívta figyelmüket arra, hogy lépésük akkor ér valamit, ha egyértelmű és világos nyilatkozatokat tesznek.

- Az nem fogadható el, hogy miközben közzéteszik a polgári oldalt támogató nyilatkozataikat, visszahívják képviselőiket a választási bizottságokból - mondta Turi-Kovács Béla.

A miniszter a sajtótájékoztatót megelőzően Sarkadon felavatta azt a 2,2 kilométer hosszú kerékpárutat, amelyhez tárcája 35 millió forintos támogatást adott. Az összesen 70 millió forintos beruházás költségeihez 15 millió forinttal a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács és 20 millió forinttal a helyi önkormányzat is hozzájárult.

Kapcsolódó elemek