Der Spiegel: Magyarország a szocialista mutyi mocsarában
Több mint egy évtizeddel az államszocializmus összeomlása után "a legtöbb kelet- és közép-európai ország a nepotizmus, a megvesztegetés, a mutyizás mocsarába" süpped, s ebben kimondottan azok az országok állnak az élen, amelyek négy és fél hónap múlva az Európai Unió tagjai lesznek, köztük Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, valamint a balti államok - írja hétfőn megjelent friss számában a Der Spiegel.
Dátum: 2003-12-15 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:33.898445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A német hírmagazin összeállításában megemlíti a budapesti brókerbotrányt, "amelynek hullámai elérnek a szociáldemokrata Medgyessy Péter kormányáig". A Der Spiegel szerint "mindenekelőtt ott, ahol pálfordulást végrehajtó marxisták kormányoznak, mint például Lengyelországban, Romániában vagy Magyarországon, az államgépezet ugyanúgy működik, mint a régi időkben". A német szerzők úgy ítélik meg, hogy ezekben az országokban ismét kommunista pártok hódították meg a hatalmat, korszerűsítették programjaikat, s szociáldemokratáknak adják ki magukat. A csúcspolitikusok, például Leszek Miller (lengyel kormányfő) és Medgyessy Péter, pragmatikusok.
Szintén a Der Spiegel megállapítása, hogy a politikai ellenzék helyzete a fiatal demokráciákban gyenge, gyakori a széthúzás a soraikban. Az egykori ellenzéki mozgalmak sohasem érték el posztkommunista ellenlábasaik szervezettségi fokát. Ráadásul saját "ügyeikkel" hozzájárultak ahhoz, hogy elparentálják az erkölcsi megújulást, amely mellett a kilencvenes évek elején kiálltak.
MTI - fidesz.hu