Európai Központi Bank: figyelmeztetés Medgyessyéknek
Az Európai Központi Bank elnöke hétfőn arra figyelmeztette Magyarországot, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete működésének megváltoztatása a független ellenőrzést veszélyezteti. A Reuters az EKB-hez "közeli forrást" idéz, aki szerint Jean-Claude Trichet december 12-én intézett levelet László Csaba pénzügyminiszterhez.
Dátum: 2003-12-15 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:34.830851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
E levélben az EKB elnöke azt írja, hogy az EKB méltányolja ugyan a célt, miszerint a bankfelügyeletet átláthatóbbá, elszámoltathatóvá akarják tenni, a változtatások nem felelnek meg a nemzetközi normáknak.
- Az EKB-t aggodalommal tölti el, hogy a törvényjavaslat olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyeket nehezen lehet az Európai Uniónak a normáival és a nemzetközileg elfogadott normákkal összeegyeztetni - írta Trichet.
A parlament hétfőn szavaz a PSZÁF szervezetének módosításáról szóló javaslatokról.
MTI - fidesz.hu