Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korrupciógyanú a Postabank eladásánál

Hétfőn a parlamenti azonnali kérdések órájában Rogán Antal a miniszterelnök és László Csaba távolmaradása miatt a pénzügyi tárca államtitkárát kérdezte a Postabank privatizáció sikerdíjainak kifizetése kapcsán.


Dátum: 2003-12-15 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:37.668813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A kormány többször hangoztatta a Postabank privatizáció sikerét, ami valószínűleg csak kommunikációs siker volt, hiszen arról egyetlen információ sem hangzott el, hogy kik voltak a közreműködők és mennyibe került mindez a választóknak. Az a hír is elterjedt, hogy a közreműködők jelentős sikerdíjat könyveltek el a privatizáció kapcsán. Volt-e ilyen, illetve mennyi sikerdíjat fizettek ki a résztvevőknek - tette fel kérdését Rogán Antal.

Veres János azt mondta, tudja, hogy voltak kifizetések, de állítása szerint csak azoknak, akik olyan sikeressé tették a bankot, hogy ilyen magas összegért tudták azt értékesíteni, illetve a szerződésben szereplő cégek kaptak juttatást, de az államtitkár úgy véli ez nem minősül sikerdíjnak. Veres János azt is hozzátette, túl későn érkezett a kérdés jelzése ahhoz, hogy érdemi választ tudjon adni.

Rogán Antal erre elmondta, hogy délben hívták őt a tárcától az ügy kapcsán, tehát négy óra állt rendelkezésre, hogy utána nézzenek a pontos válasznak. Megemlítette azt is, hogy egymilliárd forintos sikerdíjról beszél a köznyelv, mire az államtitkár csak annyit jegyzett meg, hogy jobb ha a képviselő az ÁPV Rt.-hez fordul.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek