Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénteken forgalomba helyezik az M7-es új szakaszát

Tizenegy nappal az eredetileg tervezett határidő előtt, pénteken forgalomba helyezik az M7-es autópálya Balatonaliga és Zamárdi közötti, mintegy 21 kilométer hosszú, 2 sávos jobb oldali új szakaszát - mondta csütörtökön Turgyán Tamás, a Magyar Autópálya-építő konzorcium (MAK) szóvivője.


Dátum: 2002-04-18 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:35.543078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a konzorcium építői már kedden levonultak az építési területről, és átadták a helyet az Állami Autópálya Kezelő Rt. munkásainak, akik a burkolati jeleket festik fel az új szakaszra.

Ezzel egy időben lezárták az autópálya Zamárdi-Érd közötti, már évtizedekkel korábban megépült bal oldali sávját, és megkezdik annak felújítását is. A 24,8 milliárd forint értékű szerződést az idén január közepén írta alá a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. a MAK-kal. A mintegy 93 kilométeres szakasszal 2002. november 30-ig kell elkészülni.

A most elkészült új szakasz felújítására, valamint a bal pálya Székesfehérvár-Érd közötti harmadik sávjának megépítésére még 2001 márciusában írt alá összesen 30,8 milliárd forint értékű szerződést a megbízó NA Rt. és a MAK.

A kivitelezők tervei szerint 2002. november 30-ig elkészül az M7-es autópálya Zamárdi és Érd közötti mindkét pályája.

A MAK szóvivője kiemelte: a július-augusztusi csúcsszezonban a felújítás miatt csak rövidebb szakaszokat zárnak le, hogy a forgalmat minél kisebb mértékben tartsák fel.

A tervek szerint még ebben a fél évben megkezdődik az M7-es újabb két fázisának az építése. Az NA Rt. a Balatonszárszó-Ordacsehi közötti mintegy 25 kilométeres, valamint a horvát határtól visszafelé megvalósuló Becsehely-Letenye közötti körülbelül tíz kilométeres sztrádaszakaszra is a MAK-tól kért ajánlatot.

Ez utóbbi projekt része a szlovén határ felé való mintegy 25 kilométeres leágazás, az M70-es autópályává fejleszthető autóút megépítése Letenye és Tornyiszentmiklós között. Az alapköveket már letették.

Mindkét projektre megvannak az engedélyek, és az előkészítő munkák - régészeti feltárás, lőszermentesítés, területbiztosítás - is befejeződtek. Az elképzelések szerint az M7-M70-es projekt 2003. november 30-ára készül el, a Balatonszárszó-Ordacsehi szakaszt pedig egy évvel később adnák át.

A Zamárdi-Szárszó közötti szakasz fejlesztésére a Kőröshegy körüli korábbi vita miatt csak később kerül sor. A völgyhíd próbacölöpözése azonban már megkezdődött. Ordacsehi és Becsehely között is folynak az előkészületek.

Kapcsolódó elemek