Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Személyiségi jogokat sért az egészségügyi minisztérium kérdőíve

Sérti a megkérdezettek személyiségi jogait az a kérdőív, amelyet az egészségügyi minisztérium megbízásából nemrégiben juttattak el háziorvosokhoz, védőnőkhöz, orvostanhallgatókhoz a roma népesség betegellátásban való helyzetének javítása érdekében - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és az adatvédelmi biztos.


Dátum: 2003-12-15 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:39.593386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lenkovics Barnabás és Péterfalvi Attila a Magyar Orvosi Kamara elnöke és más magánszemélyek megkeresése alapján foglalt állást az ügyben, közös közleményüket hétfőn juttatták el az MTI - hez. A Magyar Hírlap november 26-ai számában Szándékosan provokatív kutatás címmel jelentetett meg írást az egészségügyi tárca által támogatott, az Országos Alapellátási Intézet és a Delphoi Consulting Társadalomtudományi Kutatóműhely által végzett felmérés kapcsán. A napilap írása szerint a kérdőív kitöltőinek olyan állításokat kell véleményezniük, mint például: "A cigányokkal kicsit mindig óvatosnak kell lenni", vagy "Problémát jelentene cigánnyal összeházasodni." A felsorolt állítások között olyanok is szerepelnek, mint hogy: "Terjeszthessék szabadon nézeteiket azok, akik korlátoznák a cigányok szerepét a közéletben"; "Terjeszthessék szabadon nézeteiket azok, akik erőszakos fellépésre szólítanak fel cigányok ellen"; "Ösztönözni kellene a cigányok kivándorlását az országból". A két ombudsman hétfőn nyilvánosságra hozott álláspontja szerint a kérdőív számos olyan adat közlését kéri (mint például a kitöltők világnézete, politikai hovatartozás, vallásosság), amelynek az elérni kívánt célhoz semmi köze - írták a közleményben. Az országgyűlési biztosok megfogalmazása alapján "A kitöltő csupán a roma közösséget mélyen sértő megállapítások közül választhat válaszadáskor: a kérdőívből nem derül ki, hogy ezek a negatív értékítéletek (lusták, összeférhetetlenek, piszkosak, a kelleténél több gyermeket nemzenek, van bennük bűnöző hajlam) kinek az értékvilágát tükrözik, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumét, a kérdőív összeállítóját, vagy - vélelmezetten - a megkérdezett foglalkozási csoportok minden egyes tagjáét?" Az ombudsmanok szerint "a kérdőív sérti mind az egyes megkérdezettek, mind az egyes roma és más halmozottan hátrányos helyzetű polgárok személyiségi jogait, (emberi méltóságát, becsületét, jó hírnevét) ugyanúgy mindkét (foglalkozási, illetve etnikai) csoport közösségének alapvető jogait is veszélyezteti." Az állampolgári jogok biztosa és az adatvédelmi biztos a feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok és azok további veszélyei alapján felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy az ilyen és ehhez hasonló kérdőívek és módszerek használata a jövőben kerülendő, valamint, hogy senkit semmilyen hátrány nem érhet "a jogsértő kérdőív" kitöltésének jogos megtagadása miatt. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos írásban jelezte aggályait az egészségügyi miniszternek és "felszólította az elérni kívánt célhoz nem kapcsolódó kérdések kérdőívről való törlésére" - olvasható a közleményben. Kökény Mihályt az MTI-nek hétfőn este nem sikerült elérnie az ügyben. A miniszter december 8-án a parlamentben kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kutatás megfelelt a hatályos jogszabályoknak. Göncz Kinga, az egészségügyi minisztérium politikai államtitkára az ügy kirobbanásakor az MTI-nek úgy nyilatkozott: érdekes lehet, hogy az egészségügyben dolgozók a romákról hogyan vélekednek, mi az attitűdjük, ezért hirdették meg a pályázatot. Úgy vélte: ez a fajta megközelítés a nemzetközi kutatásokban teljesen elfogadott, nem szokatlan. Az államtitkár leszögezte: a nemzeti kutatási adatok szerint fontos, hogy a romák is elérjék az orvosokat, s azok szívesen látják-e őket. Hozzátette: "a kulturális távolság megnehezítheti az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést". Babusik Ferenc, a kérdőívet összeállító Delphoi Consulting Társadalomtudományi Kutatóműhely vezetője azt mondta: nem áll szándékos provokáció a kérdések hátterében. Három évtizedes nemzetközi gyakorlat szerint úgy mérhető leghatékonyabban a negatív előítélet, ha azok tartalmát fogalmazzák meg - tette hozzá. Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke annak idején az MTI-től értesült a kérdőívről, de a kérdéseket felháborítónak minősítette. Megjegyezte: jó lett volna, ha megkérdezik őket is. A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, Horváth Aladár úgy nyilatkozott, hogy a romák kétharmada - hol kevésbé, hol jobban - de integrálódott, beépült a magyar társadalomba; velük szemben ezek a prejudikációk sértőek és diszkriminatívak. Az Országos Cigány Önkormányzat sajnálja, hogy nem kérte ki álláspontját a romákkal kapcsolatos felmérés elkészítése előtt az egészségügyi tárca - közölte Fodor Ferenc, az OCÖ sajtófőnöke akkor az MTI kérdésére. "Reméljük, a felmérés eredményeiből az derül majd ki, hogy az egészségügyi dolgozók többsége nem előítéletes" - fogalmazott. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman nem kívánt állást foglalni arról, hogy e módszerrel hozzá lehet-e jutni a kívánt információkhoz. Neményi Mária szociológus szerint az ilyen típusú előítélet-vizsgálat bizonyos értelemben legitimálja a roma népességgel szembeni előítéletes kijelentések létjogosultságát. Mint mondta, nincs társadalmi haszna sem, mert azokat bánthatja meg, akiknek az érdekében születik. Két nappal az ügy kirobbanása után a Fidesz egészségügyi egyeztető fóruma lemondásra szólította fel Kökény Mihályt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek