Bush Huszeinről
George Bush amerikai elnök szerint Szaddám Huszein volt iraki diktátort nyilvános bírósági tárgyaláson kell felelősségre vonni. Amerika együtt fog működi az irakiakkal, hogy megtalálják Szaddám Huszein felelősségre vonásának megfelelő módját, amely megfelel a nemzetközi normáknak - jelentette ki George Bush hétfői évzáró sajtóértekezletén.
Dátum: 2003-12-15 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:39.911207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta, hogy az irakiakat be kell vonni a bírósági eljárásba, hiszen három évtizeden át kellett elviselniük a zsarnok rémuralmát. Bush elnök kitérően válaszolt a kérdésre, hogy támogatja-e Szaddám Huszein halálos ítéletét. Úgy fogalmazott, hogy megvan a személyes véleménye erről, de nem az számít. Leszögezte: nyilvános tárgyalásra van szükség, hogy minden kegyetlenségre fény derüljön és igazságot szolgáltassanak. Az elnök hangsúlyozta, hogy Szaddám Huszein elfogásával a lidércnyomásnak vége, a szabad Irak ellenségei elveszítették vezetőjüket és azzal minden reményüket arra, hogy valaha ismét hatalomra jussanak. Irak a szabadság útján halad előre, de a veszélyek nem múltak el. Nehéz, további áldozatokat követelő munka vár még a koalícióra. Az Egyesült Államok addig nem távozik az országból, amíg a munkát el nem végzi. Az elnök kérdésre válaszolva megerősítette, hogy az Egyesült Államok együtt akar működni Franciaországgal és Németországgal számos fontos kérdésben még akkor is, ha nem értettek egyet az Irak elleni katonai fellépés ügyében. Az együttműködés lehetséges területének nevezte az iraki adósság enyhítését, amelyről személyes megbízottja, James Baker volt külügyminiszter tárgyal a héten Párizsban és Berlinben. Az elnök Észak-Koreáról szólva elmondta, hogy Amerika "diplomáciai eszközökkel és meggyőzéssel" igyekszik rávenni a phenjani rezsimet nukleáris programjának feladására.
MTI - fidesz.hu