Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fiatalok hitét vette el a Medgyessy-kormány

Az elmúlt héten a Medgyessy-kormány - az otthonteremtési program drasztikus csorbításával - a jövőbe vetett reményt vette el a fiataloktól. A szocialista kormány álságos érvelése szerint ezen intézkedésükkel a legszegényebbeket kívánták támogatni - írják közleményükben a Fidelitas parlamenti képviselői.


Dátum: 2003-12-15 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:40.522255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt héten a Medgyessy-kormány - az otthonteremtési program drasztikus csorbításával - a jövőbe vetett reményt vette el a fiataloktól. A szocialista kormány álságos érvelése szerint ezen intézkedésükkel a legszegényebbeket kívánták támogatni.

A Fidelitas országgyűlési képviselői az általuk benyújtott "A fiatalok sikeres életkezdésének támogatásáról" szóló törvényjavaslatukkal elő kívánták segíteni a valóban legszegényebb fiatalok lakhatási támogatását. A javaslat értelmében ugyanis havi 30 ezer forintos támogatás járna az albérletben élő fiatalok számára. A kormánypárti többség hozzászólás nélkül utasította el az előterjesztés tárgysorozatba vételét, ezzel is bizonyítva, hogy tetteik és szavaik között hatalmas űr tátong.

Budapest, 2003. december 15.

A Fidelitas országgyűlési képviselői

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek