A szocialisták az uniós tiltakozások ellenére elfogadták a lex-Szászt - Az MSZP nemet mondott Európára
Az Országgyűlés hétfőn 192 igen szavazattal, négy ellenében, egy tartózkodás mellett megszavazta a lex-Szász néven elhíresült törvénytervezetet. Az EP külügyi bizottságának elnöke, az Európai Néppárt és legutóbb az Európai Bank elnökének tiltakozása ellenére a kormánytöbbség a fideszes képviselők kivonulása ellenére is megszavazta a javaslatot.
Dátum: 2003-12-16 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:40.865063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A törvény szerint átalakítják a PSZÁF vezetését, és ezzel Szász Károly elnököt hivatali ideje lejárta előtt leválthatja a kormány. Az Unió tisztségviselői elsősorban azt kifogásolták, hogy a kormány olyan időszakban csorbítja a pénzügyi felügyelet függetlenségét, amikor az vizsgálatot folytat egy olyan ügyben (brókerbotrány), melyben a legmagasabb kormánykörök érintettsége is felmerül.
A szocialista és szabad demokrata képviselők ezek után hétfőn este 192 igen szavazattal, négy ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadták a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely módosítja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) működését is. A zárószavazása után a fideszes képviselők elhagyták az üléstermet.
hirtv.hu - fidesz.hu