A kormány igen, a polgárok nem tehetnek a drasztikus áremelésekről
Mélyen igazságtalan, hogy a koncepciótlan pénzügyi és gazdaságpolitikai döntések árát a felelősségben nem osztozó lakossággal kívánja megfizettetni a kormányzat, illetve a városvezetés - hangsúlyozza Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője közleményében kedden.
Dátum: 2003-12-16 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:45.859697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
A Főváros Fidesz-MKDSZ frakciója a leghatározottabban elutasít minden olyan döntést, mely a polgárok biztonságos megélhetését veszélyezteti. Ennek megfelelően egyetlen olyan Fővárosi közgyűlési határozatot nem támogatott és nem támogat a jövőben sem, mely az elhibázott gazdaságpolitikának következményeként Budapest lakóira indokolatlan terheket ró.
Mélyen igazságtalan és sértő, hogy a koncepciótlanságról és hozzá nem értésről tanúskodó pénzügyi és gazdaságpolitikai döntések árát a felelősségben nem osztozó lakossággal kívánja megfizettetni a kormányzat, illetve a városvezetés. A Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportja számára elfogadhatatlan mindennemű inflációt meghaladó áremelés, ezért az ezt meghaladó csatornadíj-emelést éppúgy elutasítja, miként tette azt korábban, a drasztikus távhő díj, temetkezési díj, szemétszállítási díj, kéményseprési díj és BKV viteldíj esetében is.
Budapest, 2003. december 16.
Kupper András
Fidesz-MKDSZ frakcióvezető
fidesz.hu