Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem pártpolitika aggódni a PSZÁF függetlenségéért

A lex Szász nem pártpolitikai ügy; a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke azt hivatott elsősorban garantálni, hogy a betétesek pénze biztonságban legyen - hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz-frakció ülését követően.


Dátum: 2003-12-16 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:46.454970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés hétfőn fogadta el a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely módosítja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének működését is. A módosítás szerint a felügyelet élén az eddigi egyszemélyi vezető helyett öt tagból álló testület, a Felügyeleti Tanács áll. A felügyeleti hivatal élére főigazgató és két helyettes kerül.

Orbán Viktor úgy jellemezte a felügyelet jelenlegi vezetőjét, Szász Károlyt, hogy a PSZÁF-nak "soha ilyen hatékony, elfogulatlan és a bankvilág által is respektált" elnöke nem volt.

Szász Károlyt, a Konzumbank korábbi vezérigazgatóját 2000 áprilisában választotta az Országgyűlés a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökévé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek