Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óriási az államháztartás hiánya, tovább nőtt a deficit

Szemben az eredetileg tervezett 832 milliárd forinttal, előreláthatóan majdnem ezermilliárd forint lesz az államháztartás idei hiánya. Ezzel a GDP százalékában kifejezett hiány mértékét az előirányzott 4,5 százalék helyett 5,2 százalékra módosította a tárca, amely a beismerésen túl igazat ad a deficit módosítását már hónapok óta sürgető szakértőknek.


Dátum: 2003-12-17 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:51.078490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államháztartás idei hiánya előreláthatóan 974 milliárd forint lesz az eredetileg tervezett 832 milliárd forinttal szemben - tájékoztatott tegnap Várfalvi István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. Így a GDP százalékában kifejezett hiány mértékét az előirányzott 4,5 százalék helyett 5,2 százalékra módosította a tárca, amely a beismerés mellett igazat ad a deficit növekedését már hónapok óta prognosztizáló szakértőknek.

A deficit novemberben tovább nőtt, így az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya jelenleg eléri az 1130 milliárd forintot, amely az éves előirányzat 135 százalékát teszi ki - mondta el Várfalvi. A gazdaságkutató intézetek szerint azonban a végleges hiány valószínűleg meghaladja a tegnap közölt előrejelzéseket is, mert a tárca december hónapra becsült bevételi terve túlságosan derűlátó számításokon alapul.

A hiányt tovább növelték a most kifizetett nyugdíjkorrekciók és gyespótlékok, így az államháztartás novemberi egyenlege több mint 250 milliárd forintos hiánnyal zárt - áll a minisztérium elemzésében. Ez azt jelenti, hogy a deficit jelenleg sokkal nagyobb, mint egy évvel ezelőtt.

Noha a központi költségvetés bevételei idén magasabbak voltak, ezzel ellentétesen alakultak a lakosság befizetései, melyek közül a személyi jövedelemadó bevételek lényegesen elmaradtak az időarányos teljesítéshez képest. A gazdálkodó szervezetek által befizetett társasági adó szintén jóval kevesebb a tavaly ugyanekkor realizált befizetéseknél, jelenleg mindössze az előirányzat 56 százaléka folyt be a költségvetésbe, amely több tízmilliárdos bevételkiesést okozhat. A költségvetésnek ugyanakkor 400 milliós pluszbevétele keletkezett az egyszerűsített vállalkozói adók beszedésénél - jelentette ki a helyettes államtitkár.

Növelte a hiányt, hogy a fogyasztási és jövedéki adókból származó bevételek is elmaradtak a tavalyi befizetések mértékétől.

A gazdálkodó szervezetek támogatása múlt hónapban jóval alatta maradt az átlagos havi kifizetéseknek: az agrárgazdasági támogatások rendkívül alacsony kifizetéseit a pénzügyminisztériumi jelentés "az előirányzatok elégtelenségével" indokolta. A probléma mielőbbi megoldásának érdekében a földművelési tárca folyamatosan intézkedik a szabad források átcsoportosításáról - áll a tájékoztatóban. Novemberben az elemi kárt szenvedett termelők veszteségeinek mérséklésére mindössze 19 millió forint jutott.

Szabó Eszter, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek