Lakásügyi kormánybiztosunk ingatlanspekuláns?
Csabai Lászlóné, lakásügyi kormánybiztos és házastársa birtokában több ingatlan is volt amikor az államilag támogatott lakáshitelt felvette - tudta meg a Hír Televízió. A kormány - állítása szerint - többek között az ingatlanspekulációt, illetve a módosabbak közpénzből finanszírozott vagyonszerzését kívánta visszaszorítani a hitelfelvétel szigorításával.
Dátum: 2003-12-17 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:51.764176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csabai Lászlóné korábban úgy nyilatkozott, hogy házára még az előző kormány alatt vette fel a lakáshitelt. Ezzel szemben a Hír TV birtokába került dokumentumok szerint a lakásügyi kormánymegbízott már a kormányváltás után 2002 augusztus 7 - én kapta meg az OTP-től a 15 millió 680 ezer forintos hitelét.
Ezen kívül a kormánymegbízott a képviselői vagyonnyilatkozatait is valószínűleg pontatatlanul töltötte ki. Csabai Lászlóné 2002-ben még azt vallotta hogy felerészben tulajdonosa egy szántónak, Nyíregyházán a Lázár Károly utcában egy 104 négyzetméteres lakásnak, ugyanitt egy építési teleknek, valamint a megyeszékhely egyik bevásárló központja mellett egy 150 négyzetméteres háznak. A politikus ugyanakkor hallgatott arról, hogy az Ószőlő utcában is van egy 86 négyzetméteres 3 szobás lakása. Sőt amikor ezt tavaly novemberben eladta, a befolyó összeget szintén nem tüntette fel. Csabai Lászlóné és férje birtokában, az államilag támogatott több mint tizenöt millió forintos lakáshitelének felvétele idején két lakás, egy ház, egy építési telek volt. Ennek fényében különös, hogy amikor a kormánykoalíció az államilag támogatott hitelek odaítélésének szabályairól döntött, indokként, többek között, a ingatlanspekuláció visszaszorítását hozta fel.
hirtv.hu - fidesz.hu