Az OTP benyújtotta ajánlatát az Albán Takarékpénztárra
Az OTP Bank kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be szerdán az Albán Takarékpénztár (ATP) 100 százalékos, állami tulajdonú részvénycsomagjának megvásárlására - közölte az OTP szerdán.
Dátum: 2003-12-17 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:56.566987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az OTP Bank MTI-hez eljuttatott közleménye szerint "az ajánlatot, illetve az ajánlati dokumentációt az OTP Bank tranzakcióért felelős vezérigazgató-helyettese 2003. december 17-én adta át az eladó albán állam képviseletében eljáró pénzügyminiszternek".
A kötelező érvényű ajánlat, illetve az ajánlati dokumentáció az ár mellett minden lényeges tranzakciós feltételt tartalmaz, többek között a részvény-adásvételi szerződés tervezetét is, amely pozitív fogadtatás esetén megfelelő alapot szolgáltat a mielőbbi szerződéskötéshez.
Az OTP hangsúlyozza, hogy Albánia gazdaságának, illetve bankrendszerének kedvező növekedési és fejlődési kilátásai alapozták meg az OTP Bank szándékát a legnagyobb, egyben egyetlen állami tulajdonú pénzintézet megvásárlására, amely a kötelező érvényű ajánlat benyújtásával megerősítést nyert.
Az OTP Bank vezetése, miként Magyarországon, úgy a külföldi leánybankok üzlet- és üzemvitelében is következetesen valósítja meg azt a stratégiát, amelynek fókuszában a biztonságos, átlátható és jövedelmező működés, valamint az értékteremtés és az értéknövelés áll - tartalmazza a legnagyobb magyar bank közleménye.
Korábban az osztrák Raiffeisen Zentrale Bank képviselője határozattan úgy nyilatkozott, hogy bankja tesz kötelező ajánlatot az albán pénzintézetre és annak 100 százalékát kívánják megvásárolni.
A legnagyobb albán kereskedelmi banknak országszerte 36 fiókja és 56 irodája van.
Június végén a bank mérlegfőösszege átszámítva 1,37 milliárd dollár volt, az idei első félévi nettó nyeresége mintegy 10 millió dollárt tett ki. A bank kezeli a helyi valutában, lekben tartott betétek mintegy 60 százalékát és a devizabetétek 27 százalékát. Az 1991-ben alapított cég tavalyi adózás előtti nyeresége 21,5 millió dollár volt.
MTI - fidesz.hu