"Lúdas Mátyásék" ellen tüntetnek a libatartók
Ismét demonstrálnak a libatartók Debrecenben; csütörtökön 7 és 14 óra között a legnagyobb kelet-magyarországi feldolgozó és felvásárló, a Hajdú-Bét Rt. központja elé vonulnak az elégedetlen lúdtenyésztők, akik már hónapok óta hiába várnak a pénzükre - tájékoztatott szerdán Bessenyei Lászlóné, nyírmártonfalvai termelő.
Dátum: 2003-12-17 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:57.779500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban ugyancsak nyírmártonfalvai lúdtartók tiltakoztak a debreceni gyár előtt. A csütörtöki tüntetéssel ismételten reménytelen helyzetükre kívánják felhívni a figyelmet.
Bessenyei Lászlóné elmondta: december 9-én rendőrségi feljelentést tettek, mert információik szerint megindult a Hajdú-Bét Rt.-nél a vagyonmentés, a berendezések értékesítése, így biztosíték sem lesz arra, hogy kifizessék a termelőknek a tartozást.
A gazdák információi szerint a Hajdú-Bét Rt. szállítói hitelei meghaladják az 5 milliárd forintot.
A libatermelők egyébként úgy értesültek, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság - egy takarmánygyártó cég kezdeményezésére - elrendelte a Hajdú-Bét Rt. felszámolását.
Ezt a bíróság illetékese nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
MTI - fidesz.hu