Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Méltatlan helyzetben a bíróságok és a bírák

A bíróságok működésének korszerűtlen körülményeire, a bírák jövedelmének befagyasztásáról és a nyugállományba kerülő bírák méltatlan helyzetéről tájékoztatta az Európai Bírói Egyesület Mádl Ferenc köztársasági elnököt - tájékoztat a Magyar Bírói Egyesület elnöke közleményében szerdán.


Dátum: 2003-12-17 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:58.675928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Bírói Egyesület elnökének közleménye

Az Európai Bírói Egyesület a napokban írásban tájékoztatta dr. Mádl Ferenc köztársasági elnököt a magyar bíróságok és bírák helyzetéről készített elemzésről. A tájékoztató kitér - egyebek mellett - a bíróságok működésének hiányos és jórészt korszerűtlen feltételeire, a bírák jövedelmének befagyasztására és a nyugállományba kerülő bírák méltatlan helyzetére. A nemzetközi szervezet várja a köztársasági elnök állásfoglalását. A fentiekről az Európai Bírói Egyesület elnöke a Magyar Bírói Egyesület elnökét, dr. Uttó Györgyöt, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökét értesítette.

Dr. Uttó György,

az egyesület elnöke

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek