Az amerikai diplomaták távozhatnak Szaúd-Arábiából
Az Egyesült Államok diszkréten csökkenti diplomáciai jelenlétét Szaúd-Arábiában a terrorista fenyegetések miatt. Az amerikai külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy mindazok a diplomaták, akiknek jelenléte nem nélkülözhetetlen az Egyesült Államok szaúdi diplomáciai képviseletein, családtagjaikkal együtt hazatérhetnek, s ha így döntenek, ingyenes repülőjegyet kapnak a hazatéréshez.
Dátum: 2003-12-18 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:19:01.118744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntést biztonsági okokkal indokolták, miután az amerikai kormány továbbra is folyamatosan olyan jelzéseket kap, hogy terrorista akciók fenyegetik az amerikai és a nyugati érdekeket, beleértve a polgári személy- és teherszállító repülőgépeket.
Szaúd-Arábiában az idén két súlyos robbantásos merényletet is végrehajtottak az ország fővárosban. A támadásokban 52 ember, köztük kilenc amerikai állampolgár halt meg, a sebesültek száma meghaladta a százat.
MTI - fidesz.hu