Demszky-ügy: súlyos atrocitás a Városházán
A Fidesz - MKDSZ fővárosi képviselőcsoportja tiltakozik az ellen, hogy a főpolgármester vezette önkormányzat biztonsági erők igénybevételével távolította el a közgyűlés nyilvános üléséről a karzaton megjelent polgárokat. Érthető, hogy a város lakóit indokolatlan méretű díjemelésekkel sújtó Demszky Gábornak jó oka van félni az emberek elégedetlenségétől.
Dátum: 2003-12-18 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:19:02.610691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fővárosi Közgyűlés ülésteremben megjelent polgárok - a Józsefvárosi Polgári Köröket képviselve - eddig példátlan módon, nem élhettek alkotmányos jogukkal. Noha a Közgyűlés ülése nyilvános volt és a megjelentek nem zavarták az ülés menetét, a Demszky Gábor vezette önkormányzat a biztonsági erők igénybe vételével távolíttatta el a karzaton megjelenő állampolgárokat. Tette mindezt azokkal, akiknek egyetlen bűne az volt, hogy érdeklődtek saját sorsukat és jövőjüket meghatározó döntések iránt. A kormány által tervezett infláció feletti mértékben, a Demszky Gábor által megemelt 36%-os csatornadíj-; a 18%-os BKV díj-; a 15%-os szemétszállítási díj-; a 12%-os távhődíj-; a 10%-os kéményseprési díj- és a 9,5%-os vízdíj-emelés iránt.
Tiltakozásunkat és mélységes felháborodásunkat fejezzük ki a durva eljárás miatt és felszólítjuk Demszky Gábort, hogy a jövőben tartózkodjon a közgyűlés szabályzatában biztosított jogok gyakorlóinak kivezetésétől. Érthető, hogy Demszky Gábornak, aki hatalmas áremelésekkel bünteti városunk lakóit, jó oka van félni a csatorna- és egyéb díjemelés okozta állampolgári tiltakozástól. Ez azonban mégsem lehet ok arra, hogy erővel csavartassa ki a demonstráció résztvevőinek kezéből a véleményüket tartalmazó transzparenst.
Tekintettel már csak arra is, hogy az évek óta követelt az egyenes közvetítés biztosította nyilvánosság hiányában a szocialista-szabaddemokrata városvezetés bármikor az ülésterem fedezékében hozhatja meg drasztikus, megszorító intézkedéseit.
fidesz.hu