Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sárga lap a Parlamentnek

Az Alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva megsemmisítette a kórháztörvényt. Mi a véleménye erről Tolna megye két nagy kórháza vezetőinek, illetve a kamarának, erről érdeklődtt a Tolnai Népújság.


Dátum: 2003-12-18 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:03.615674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az Alkotmánybíróság ezzel a döntésével sárgalapot adott szabálytalanságért a Parlamentnek, de nem pirosat, azaz szerintem csak a bevezetése késik a törvénynek, de véglegesen nem kerül le napirendről a kórházak privatizációja - mondta dr. Muth Lajos, a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórházának főigazgatója.

- Igaz, hogy megsemmisítette az Alkotmánybíróság a kórháztörvényt, de nem lehet tudni, hogy az újratárgyalás mit fog tartalmazni. Mivel formai okokra hivatkozva vonták vissza a törvényt, ezért még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy változtatás nélkül, azonos tartalommal fog az újra a Parlament elé kerülni -, vélte dr. Kerekes László, a dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Kht. ügyvezető igazgatója. - Egyébként az a véleményem, hogy nem kell tartani a kórháztörvénytől, az ellátórendszer jelenlegi helyzetében nem várható, hogy tömegesen privatizálják az egészségügyi intézményeket. Tőkebevonásra szüksége van a magyar egészségügynek, de ezt külföldi befektetőktől nem lehet várni. A kórháztörvény július 1-től volt hatályban és az eltelt félév alatt egyetlenegy magyar kórházat sem privatizáltak, ami azt mutatja, hogy a befektetők ebben a mai tb-finanszírozási rendszerben nem látják a befektetésük megtérülését. Egyébként nem ez a magyar egészségügy alapvető problémája. A dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Kht. például nonprofit gazdasági formában működik. A közhasznú társasági forma biztosítja a gazdasági társaság működésének előnyeit és garanciát ad arra, hogy magánkézbe forrás-kivonás ne történjen, a képződött többletet vissza kell forgatni az alaptevékenység végzésére.

- Nagyon helyes, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kórháztörvényt és bár nem szakmai kifogások alapján tették, de remélhetően az újratárgyalás így fog történni. Az orvosi kamara álláspontja szerint az új törvénynek azt kell biztosítania, hogy ne maradjanak ellátás nélkül betegek, munka nélkül az egészségügyben dolgozók és előtérbe kell helyeznie az intézményi befektetőket, azt kell biztosítani, hogy a jelenleg ellátásban résztvevők kapjanak lehetőséget a privatizációra - mondta dr. Andriska István, a Tolna Megyei Orvosi Kamara elnöke hozzáfűzve, hogy véleményük szerint egyébként sem a jelenlegi intézmények tömeges privatizálása a megoldás az egészségügy problémáira, mivel minden megyében kell lennie államilag finanszírozott teljes ellátó rendszernek, hanem a támogatási rendszert kellene rendbe tenni, a párhuzamosságokat kiküszöbölni.

F. Kováts, Tolnai Népújság

Kapcsolódó elemek