Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miller helikopter-balesete: lehetséges okok

A hajtómű meghibásodása vagy rossz minőségű üzemanyag okozhatta, hogy a lengyel kormányfő helikoptere kis híján lezuhant két héttel ezelőtt - erre a megállapításra jutott előzetes jelentésében a légierő vizsgálóbizottsága.


Dátum: 2003-12-19 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:11.592021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénteken Varsóban közzétett jelentés szerint az MI-8 típusú helikopter 30 éves pilótája "tökéletesen" helytállt, higgadtsága és a kényszerleszállás melletti döntése nélkül könnyen katasztrófa történhetett volna.

Leszek Miller miniszterelnök két nyakcsigolyáját törte el, amikor az őt és kíséretét szállító helikopter kényszerleszállás közben majdnem lezuhant egy erdős vidéken Varsótól 30 kilométerre délre, december 4-én. Orvosai szerint a kormányfőnek még hat hétig egészségügyi fűzőt kell viselnie.

Millernek egyébként rosszabbodott az állapota azóta, hogy betegen is részt vett az Európai Unió és a leendő tagországok vezetőinek múlt hét végi brüsszeli csúcstalálkozóján.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek