Demszky Gábor becsapta a fővárosiakat
Demszkynek már a saját pártja által irányított minisztérium is beszólt csatornadíj-ügyben. Mi ez, ha nem a totális alkalmatlanság non plusz ultrája? Ezt feszegeti a fővárosi Fidesz-MKDSZ is, amely a közgyűlés következő ülésén kezdeményezni fogja a csatornadíj emelésről szóló határozat azonnali visszavonását.
Dátum: 2003-12-19 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:12.222169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amint arra a Fidesz-MKDSZ-frakció korábban nyomatékosan felhívta a figyelmet, túl az emberi megfontolásokon, minden szakmai koncepciót nélkülöz a 36%-ban megállapított csatornadíj-emelés. Hosszú heteknek kellett eltelnie, és egy tragikus döntésnek megszületnie ahhoz, hogy erre a Környezetvédelmi és Vízügyi minisztérium is figyelmeztesse a szocialista-szabaddemokrata városvezetést.
Súlyos kritikája ez Demszky Gábor morális hozzáállásának, túl azon, hogy szakmai alkalmatlanságát is bizonyítja. Joggal tehető fel a kérdés, a főpolgármester a budapestiek helyett kit képvisel, amikor saját pártja által felügyelt minisztérium is cáfolja a brutális csatornadíj emelés szükségességét?
Mint ismeretes, a KVM szerint az "ökoadóból" következő csatornadíj növekedés nem indokol 14-15%-osnál nagyobb terhelést. "Ezért nem lehet önmagában a vízterhelési díj felelős" - szögezte le a minisztérium. A főpolgármester tehát becsapta választóit, amikor a szabaddemokraták frakciója az elfogadott díjnövekedés elkerülhetetlensége mellett érvelt.
A legnagyobb ellenzéki frakció nevében felszólítjuk Demszky Gábort, adjon számot arról, hogy milyen érdekektől vezérelve kényszerítette ki a fennmaradó 19%-os bevételnövelést és ez az összeg a jövőben kit fog gazdagítani.
A Fidesz-MKDSZ-frakció Budapest lakóinak oldalán áll, és ígéretének megfelelően ellenszegül mindennemű inflációt meghaladó áremelési törekvésnek. Ebből következően a polgári szövetség képviselőcsoportja a Közgyűlés következő ülésén kezdeményezni fogja a csatornadíj emelésről szóló határozat azonnali visszavonását.
Budapest, 2003. december 19.
Kupper András
frakcióvezető
fidesz.hu