Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A főváros nem engedélyezi a hanukai gyertyagyújtást

A főváros nem engedélyezi a nyilvános hanukai gyertyagyújtást december 22-én a Hanuka Fesztivál keretében az Astoriánál - tudatta a rendezvény szervezőbizottsága pénteken.


Dátum: 2003-12-19 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:13.167802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A terület kezelője, a Fővárosi Polgármesteri Hivatal illetékes bizottsága nem engedélyezte a kért terület, a Rákóczi út és a Károly körút sarkának használatát, mivel az esemény aránytalanul nagy mértékben zavarta volna a forgalmas kereszteződést - olvasható a közleményben.

A szervezőbizottság értetlenül áll a döntés előtt, mivel területfoglalási engedélyt kizárólag a járdára kértek, ahol szerintük nem akadályozhatják érdemben a forgalmat. A szervezőket azért is kellemetlenül érinti a Fővárosi Polgármesteri Hivatal döntése, mert ezzel a hivatal meghiúsította a háromnapos Hanuka Fesztivál záró eseményének szánt nyilvános gyertyagyújtást.

A Hanuka Fesztivált szervező zsidó ifjúsági szervezetek és a Bálint Zsidó Közösségi Ház azt tervezi, hogy a döntés ellenére egy másik helyszínen, a Dohány utcai Zsinagóga előtti téren mégis megrendezik a hanukai gyertyagyújtást, a terület engedélyezéséről azonban már nem a Fővárosi Önkormányzat dönt - olvasható a közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek