Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiadvány az érettségi vizsgáról

Az érettségi vizsgával kapcsolatos tudnivalókat összegző kiadványt jelentet meg a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) és a Fővárosi Szülők Egyesülete - tudatta a Taninfo Bt.


Dátum: 2002-04-19 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:38.853791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlés szerint a tájékoztató az általános tudnivalókon túl közzéteszi a vizsgák tartalmáról, előkészítéséről és menetéről szóló rendelkezéseket.

Kitér arra is, hogy mely tantárgyakból kell vizsgázni a gimnáziumokban, a szakközépiskolákban, a világbanki modell alapján oktató szakközépiskolákban, valamint a két tanítási nyelvű nemzeti, etnikai kisebbségi intézményekben.

A kiadványból megtudható az is: milyen feltételekkel működhetnek közre a vizsgán a szülőket és diákokat képviselő szervezetek.

Az olvasó megismerheti továbbá a matúra jogi szabályozását, az írásbeli és szóbeli vizsga pontos előírásait, az értékeléshez, az esetleges szabálytalanságokhoz kapcsolódó eljárásokat.

Az érintettek képet kaphatnak a közös érettségi-felvételikről, az iskolaigazgató, az érettségi vizsgabizottság, a vizsgáztató és felügyelő tanárok feladatairól, kötelességeiről.

A kiadványban szó esik a javító- és pótvizsgákról is.

A tájékoztatót az egyesületek eljuttatják minden középiskolába és kapható lesz a nagyobb hírlapárusító helyeken, bevásárlóközpontokban, és az MSZOE budapesti irodájában is.

Kapcsolódó elemek