Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Változik a gyógyszerek tb-támogatása

Januártól csupán a 600 forintnál olcsóbb orvosságok ára nő, ám több, eddig ingyen kapott készítmény tb-támogatása csökken, vagy megszűnik. A lakosság kiadását is növeli a patikaszerek áfakörbe kerülése.


Dátum: 2003-12-19 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:16.400221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átadta az egészségügyi miniszternek a tb-támogatással kapható gyógyszerek új listáját, amely napokon belül megjelenik a hivatalos közlönyben, így nincs akadálya a januári bevezetésének. Mivel az OEP jövő évi gyógyszerbüdzséje csupán az idei, 242 milliárd forintos szinten marad, kemény szigorításokra kell számítani - írja a Világgazdaság pénteki száma. A hiányzó 60 milliárdot elsősorban a termelői árak "befagyasztásával" s az olcsóbb készítmények forgalmazásának ösztönzésével próbálja kigazdálkodni a biztosító - teszik hozzá.

A cégek az elmúlt hetekben 1373 javaslatot tettek a tb-nek, ám a biztosító csupán közel 400 árcsökkentési, s néhány esetben a választékbővítési javaslataikat fogadta el - tájékoztatta a lapot az OEP szóvivője. Bartucz Attila azt is elmondta, hogy áremelés - egy korábbi megállapodás alapján - csupán a 600 forintnál olcsóbb készítményeknél lesz. A 120 forintos emelés a tb-támogatás mértéke szerint oszlik meg a beteg és a biztosító között.

Felülvizsgálták a 100 és a 90 százalékkal támogatott, elsősorban a súlyos betegségek gyógyítására való orvosságok listáját. A daganatos betegek és az inzulinra szorulók továbbra is térítésmentesen jutnak a szükséges terápiához. Ám több, eddig 100 százalékkal támogatott, s az OEP szerint drága szer 90 százalékos körbe kerül, de minden esetben maradt térítésmentesen kapható olcsóbb, korszerű készítmény a listán.

A szóvivő példaként említette a skizofrén betegek antidepresszáns gyógyszereit (e betegségnél az új terápiára való átállítás miatt csak februártól vezetik be az új listát). Közülük az egyik árát 40 százalékkal csökkentette a gyártó, így azt továbbra is térítésmentesen kapják a betegek. További négy, jó árfekvésű szer is a kiemelten támogatott listán marad. Ám két drága orvosság februártól 90 százalékos támogatást kap, s ha az orvos és a beteg továbbra is kitart mellette, az ár 10 százalékát neki kell fizetni. Eddig az epilepsziások is térítésmentesen kapták a gyógyszereket, jövőre - a gyermekek szirupján kívül - az ár 10 százalékát nekik kell fizetni.

Forrás: Világgazdaság

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek