Egyre többen vannak a polgári szövetség mellett
A tudást jóra használni képes, szeretetben élő, erkölcsös, segély helyett munkából boldogulni akaró, az egész magyarságért felelősséget érző fiatalokat nevelő iskolára is szavaznak azok, akik április 21-én arra adják voksukat, hogy a polgári kormány folytassa és befejezze azt, amit elkezdett - fogalmazott csütörtökön Pálinkás József oktatási miniszter a Fidesz-MDF veszprémi kampányzáró nagygyűlésén.
Dátum: 2002-04-19 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:39.182722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Olyan oktatási rendszert igyekszik teremteni a polgári kormány, amely egyaránt esélyt biztosít a nagyvárosokban és a kis falvakban élőknek. Polgári kormány sosem mond olyat, amit az ellenzék, hogy életképtelen egy település, mert szerintünk minden település életképes. Templomra és iskolára van szükség mindenütt, hogy erkölcsös, tisztességes magyar embereket nevelhessünk gyermekeinkből - fejtette ki az oktatási miniszter.
Pálinkás József elmondta: a szolidaritás, az egymásért vállalt felelősség tart össze egy országot, s ezért kell olyan iskolarendszer, amely segít az elesetteken is. Hozzátette: ennek a szellemében hozta létre a polgári kormányzat az Arany János-programot, amely a kis falvak szegény sorsú, tehetséges gyermekeit a legjobb középiskolákba juttatja be, s ennek a kezdeményezésnek köszönhetően ma már ezer rászoruló diák tanulhat.
- Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a nemzet sorsa van az önök kezében. Ha a Fidesz-MDF-összefogás jelöltjére szavaznak, tudják, kit támogatnak, Orbán Viktort. De ha az MSZP jelöltjének a nevénél helyezik el az x-et, nem tudják, kinek a kezébe teszik le a nemzet sorsát, a hirtelen előtűnt bankár kezébe, vagy arra, aki őt hátulról mozgatja, vagy az SZDSZ-esek kezébe, akik az MSZP-t az ösztöneiben benne rejlőnél is rosszabbra vehetik rá - fogalmazott az országgyűlési választás jelentőségéről szólva a miniszter.
Az oktatási tárca vezetője a kampánygyűlésen úgy vélekedett, hogy a polgári szövetség mellett egyre többen vannak, s ezt kell fokozni vasárnap estig.
Bernáth Ildikó fideszes országgyűlési képviselő, Veszprém megye 7. számú, veszprémi választókerületének Fidesz-MDF-es képviselőjelöltje, akit a napokban több esetben is halálosan megfenyegettek, a nagygyűlésen kijelentette: "Üzenem azoknak, akik megfenyegettek, hogy összetörhetik a kocsimat, összetörhetik a lábamat, de a lelkemet soha".