Bukarest-Budapest autópálya: építési szerződés
Pénteken a román kormánypalotában aláírták a román közlekedési minisztérium és az amerikai Bechtel International közötti szerződést a Bukarestet Budapesttel összekötő autópálya megépítéséről.
Dátum: 2003-12-19 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:19.106749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Adrian Nastase román kormányfő jelenlétében aláírt szerződést román részről a közlekedési minisztérium képviselője, az amerikai cég részéről pedig a Bechtel igazgatója látta el kézjegyével.
A szerződés értelmében a román határállomástól, az Ártánddal szembeni Borstól Brassóig terjedő 415 kilométeres autópálya-szakasz építése júliusban kezdődik, és 2012-ben fejeződik be - közölte a román közlekedési tárca egyik államtitkára, aki elmondta, hogy a beruházás két és fél milliárd dollárba kerül. Mint Ileana Tureanu sajtónyilatkozatában utalt rá, hogy a Bors-Brassó közötti autópálya a Bukarest és Brassó közötti sztrádával egybekapcsolódva Marosvásárhelyt, Kolozsvárt és Nagyváradot érintve köti majd össze Romániát és annak fővárosát, Bukarestet Közép-Európával és a kontinens nyugati részével.
A pálya megépítésére a román kormány a pénzügyminisztérium által garantált mintegy 2, 8 milliárd dolláros külföldi hitelt vesz fel. A pályaépítéssel kapcsolatos hiteltörlesztéshez és az egyéb kiadások fedezéséhez szükséges összegeket a román állami költségvetésben az évenként a közlekedési tárca számára előirányzott pénzekből fedezik.
A szerződés aláírása alkalmával a román kormányfő hangsúlyozta: ennek az autópályának a megépítése Románia legnagyobb építési vállalkozása, és az elkövetkező évek elsődleges fontosságú beruházása. Adrian Nastase ugyanakkor annak a reményének adott hangot, hogy a pályaépítésre szánt tetemes pénzforrás birtokában az autósztráda a szerződésben rögzített végső határidőnél jóval hamarabb, már a Románia 2007-re tervezett EU-csatlakozását követő rövid időn belül megépülhet.
A pénteken Bukarestben aláírt szerződés értelmében az amerikai cég román építőanyag és román munkaerő felhasználásával építi a Bors-Brassó közötti 415 kilométeres pályaszakaszokat.
A szerződés aláírásáról beszámoló Mediafax hírügynökség emlékeztetett rá, hogy a Bechtel az egyik legnagyobb építőipari cég, amely részt vesz az Irak újjáépítését szolgáló egész sor tervezet kivitelezésében is.
MTI - fidesz.hu