Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádemelés Carlos Menem ellen

Adócsalás miatt vádat emelnek Argentínában Carlos Menem volt államfő ellen. A Buenos Aires-i fellebbviteli bíróság pénteken semmisnek mondta ki azt a korábbi, első fokon hozott bírósági ítéletet, amely felmentette a volt elnököt az alól a vád alól, hogy nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában egy svájci bankszámlán lévő 600 ezer dollárját.


Dátum: 2003-12-20 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:20.428532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha az ügyben végül bűnösnek is találják, a most 74 éves politikusnak nem kell börtönbüntetéstől tartania, de attól a lehetőségtől megfoszthatják, hogy ismét választott köztisztséget tölthessen be.

Carlos Menem, aki 1989 és 1999 között két elnöki mandátumot is kitöltött, idén márciusban bejutott az elnökválasztás második fordulójába, de a várható biztos vereség elkerülése érdekében visszalépett.

A volt államfőt korábban többször vádolták korrupcióval és 2001-ben öt hónapra házi őrizetbe is került, mivel vizsgálat folyt ellene azzal a gyanúval, hogy államfőként 1991 és 1995 között jóváhagyta fegyverek szállítását Horvátországnak és Ecuadornak.

A két ország ellen abban az időben az ENSZ fegyverszállítási tilalmat rendelt el.

Az argentin hatóságok akkor hiába nyomoztak Menem svájci bankszámlája után, amelynek létezését a volt államfő határozottan cáfolta. Tavaly azonban elismerte, hogy mégis van Svájcban bankszámlája, mint mondta azt 1986-ban nyitotta, és azt mintegy 200 ezer dollárt helyezte el rajta, amelyet kárpótlásként kapott az argentin katonai diktatúra idején elszenvedett politikai fogságáért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek