Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP fegyverrel félemlíti meg ellenfeleit

Az MSZP egyre durvább, az országot kettéosztó, semmilyen határt nem ismerő kampánya odáig fajult, hogy a szocialista párt VI. kerületi kampánystábjával együttműködő egyik szocialista aktivista kézi lőfegyverrel, vagy egy annak látszó tárggyal fenyegette meg életveszélyesen a Fidesz kampányát segítő egyik fiatalembert.


Dátum: 2002-04-19 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1736
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:39.531027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magát szociáldemokratának valló párt immár a maffiamódszerektől sem riad vissza. Tegnap, 2002. április 18-án a sértett feljelentést tett a VI-VII. kerületi rendőrkapitányságon. Az életveszélyes fenyegetésnek szemtanúja is volt, aki együtt ragasztott plakátot a sértettel. A szocialista aktivisták öten jelentek meg, s közülük került ki az a férfi, aki a fegyvert, vagy a fegyvernek látszó tárgyat a megtámadott fiatalember feje felé tartotta, szitkozódások közepette. Az MSZP-sek között volt egyébként Fürst György is, aki a terézvárosi önkormányzat szocialista frakciójának tagja. Ő próbálta menteni a menthetőt, s arra hivatkozott, hogy a fegyverrel fenyegetőző férfi csak hozzájuk csapódott.

Elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki csak úgy ismeretlenül a szocialistákhoz csapódik, majd fegyvert ránt, s azzal életveszélyesen fenyeget. Elítélek minden fenyegetést, amely az emberek ellen irányul. Személyesen kértem fokozott védelmet a rendőrségtől a terézvárosi Fidesz-csoport tagjai részére, ugyanis a kialakult helyzet következtében úgy érzem, hogy testi épségük a továbbiakban nincs biztonságban.

Budapest, 2002. április 19.

Illés Zoltán

a Fidesz MPP VI. kerületi képviselőjelöltje

Kapcsolódó elemek