Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államfő hétfőn dönt a PSZÁF-törvényről

Mádl Ferenc államfő hétfőn dönt a befektetők és betétesek fokozott védelmével kapcsolatos törvény ügyében - közölte az elnöki hivatal sajtófőnöke vasárnap.


Dátum: 2003-12-21 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:24.697119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A köztársasági elnök még gondolkozik azon, hogy milyen döntést hoz hétfőn" - mondta el Schillinger Erzsébet. Hozzátette: Mádl Ferenc hétfőn jelenti be, miként határozott a jogszabállyal kapcsolatban.

A Magyar Nemzet és a Népszabadság szombati számában közölte, hogy a köztársasági elnök valószínűleg előzetes normakontrollt kér a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) átalakítását magában foglaló jogszabályról.

A törvényt az Országgyűlés kormánypárti többsége hétfőn fogadta el. Az ellenzék nem szavazott, a voksolás után tiltakozásképpen kivonult a teremből.

A Fidesz és az MDF többször is hangsúlyozta, hogy a törvény célja Szász Károlynak, a PSZÁF elnökének eltávolítása. A jogszabály miatt bírálatot kapott a kormány nemzetközi szervezetektől is. A Fidesz bejelentette, hogy Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben.

A szocialisták a jogszabály elfogadását a befektetők és betétesek, különösen a kisbefektetők érdekeinek fokozott védelmével indokolták.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek