Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP szerint minden rendben az egészségügyben

A szocialisták nem beszélnek a kórháztörvény, a háziorvosoknak és védőnőknek kiküldött kérdőív súlyos kudarcáról, és hallgatnak a finanszírozási kormányrendelet módosításáról is, amely súlyos pénzügyi megszorításokat jelent az egészségügyi szakellátó-intézetek számára, megingatja működőképességüket és ellehetetleníti a progresszív ellátás csúcsintézeteit - szögezi le közleményében Mikola István vasárnap.


Dátum: 2003-12-21 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:25.402930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egészségügyi Egyeztető Fórum közleménye

Az Egészségügyi Egyeztető Fórum elnöke, Dr. Mikola István úgy véli, a Magyar Szocialista Párt az utóbbi napokban megváltoztatta egészségüggyel kapcsolatos kommunikációjának irányát.

A szocialisták nem beszélnek a Kórháztörvény, valamint a háziorvosoknak és védőnőknek kiküldött kérdőív súlyos kudarcairól, hallgatnak a 2003. december 17-i kormányülésen elfogadott 43-as számú finanszírozási kormányrendelet módosításáról is. E helyett offenzív, pozitívkommunikációba kezdtek a 2004 januárjában induló irányított betegellátást rendszerbeállító, illúziót keltő egészségügyi modernizációval.

A fenti kormányrendelet módosítás súlyos pénzügyi megszorításokat jelent az egészségügyi szakellátó-intézetek számára, működőképességüket megingatja és ellehetetleníti a progresszív ellátás csúcsintézeteit (egyetemi klinikák, országos intézetek).

Nem szabad hagyni, hogy a karácsonyi és év végi ünnepi időszakot kihasználva - az országos belpolitikai botrányt okozott egészségügyi szabályozásokkal kapcsolatos baklövések - egy pozitív kommunikációval, inverz módon, politikai tőkét hozzanak a Magyar Szocialista Pártnak.

Dr. Mikola István

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Egészségügyi Egyeztető Fórum

elnöke

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek