Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország többsége a Fideszt támogatja

Magyarország választókorú lakosságának több mint fele a Fidesz támogatóit gyarapítja - derül ki a Magyar Gallup Intézet legfrissebb - decemberi - felméréséből. Az is kiderül: folyamatosan nő a kormánnyal elégedettlenek aránya.


Dátum: 2003-12-22 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:32.509568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szavazásra jogosultak körében (tehát a 18 évesnél idősebb népességben) az előző hónaphoz képest a statisztikai hibahatáron belül történt változás a két nagy párt erőviszonyában. Decemberben a felnőttek 32 százaléka szavazott volna a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségre, a Szocialista Párt támogatóinak aránya 24 százalék.

A valamilyen pártot választók közt az MSZP támogatóinak aránya 37%-os, a Fidesz támogatottsága viszont 51 százalék.

A pártot választó biztos szavazók a szocialisták támogatottsága elérte az augusztusban mért 38 százalékot. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség hívei a pártot választó biztos szavazók 52 százalékát teszik ki.

Érdemes együtt is megnézni, hogyan változott a két vezető párt támogatóinak, szimpatizánsainak és "biztos szavazóinak" aránya az év folyamán. Támogatóknak, szimpatizánsoknak itt azokat nevezzük, akik arra a kérdésünkre, hogy melyik pártra szavaznának egy "most vasárnapi" választáson, az adott pártot nevezték meg, biztos szavazóknak pedig azokat, akik a szimpatizánsok közül azt is mondták, hogy biztosan elmennének szavazni.

Medgyessy egyre süllyed

A miniszterelnökkel elégedettek aránya tavaly augusztus óta csökkenő tendenciát mutat: az akkori (és az idén áprilisra újra elért) 56 százalékról 20 százalékpontot esett mostanáig. Ezen nem változtat az sem, hogy az elégedettek aránya a novemberi 32 százalékos mélypont után e hónapban csekély 4 százalékpontos emelkedést mutat.

A kormányfő munkájával elégedetlenek aránya a tavaly augusztusi 15 százalékról az idén szeptemberig több, mint megháromszorozódott: 49 százalékra nőtt.

A kormány megítélők körében is nagyobb arányban nő az elégedetlenek, mint az elégedettek aránya: az elégedettek aránya egy százalékponttal nőtt, ugyanakkor két százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint a kormány inkább rosszul látja el feladatát. A kormány munkájával elégedettek aránya így most 31, az elégedetleneké 55 százalék.

Forrás: www.gallup.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek