Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lex Szász: a köztársasági elnök aggályai

Mádl Ferenc köztársasági elnök véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényt. A közlemény olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is.


Dátum: 2003-12-22 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:35.522410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés 2003. december 15-i ülésnapján fogadta el a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényt. Az Alkotmány 26. § (4) bekezdése alapján abban az esetben, ha a köztársasági elnök a kihirdetésre megküldött törvény valamely rendelkezését alkotmányellenesnek tartja, a törvényt aláírás előtt véleményezésre megküldi az Alkotmánybíróságnak.

A köztársasági elnök megítélése szerint a fent említett, kihirdetésre megküldött törvény, és annak különösen 38. §-a alkotmányellenes, ezért azt alkotmányos jogkörében megküldte az Alkotmánybíróságnak

A köztársasági elnök indokai között rámutatott arra, hogy a törvény elfogadására a jogalkotási eljárás előírásainak megsértésével került sor. A törvénytervezet előkészítése során a Kormány nem tekintette magára nézve kötelezőnek az egyeztetésre vonatkozó törvényi előírások betartását, noha a jogállamiság lényege az, hogy a jogszabályok mindenkire - így a Kormányra és a jogalkotóra nézve is - kötelezőek. Az Alkotmánybíróság több döntésében hangsúlyozta, a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, kiszámítható módon fejtsék ki tevékenységüket.

Jelen esetben a külön törvényekben meghatározott jogalkotási eljárási szabályok megsértése egyértelmű, ezek súlyosságának mérlegelése az Alkotmánybíróság feladata. Az Alkotmánybíróság egyik legutóbbi döntése az eddigi gyakorlatot megerősítve az un. kórháztörvénnyel kapcsolatban megállapította, hogy a súlyos eljárási szabálytalanság közjogi érvénytelenséget idéz elő, és ezért azt a törvényt megsemmisítette. Jelen törvény esetében a jogalkotási folyamat egyes eljárási szabályainak megsértése a törvény egészét érinti, és ez megalapozza a teljes törvény megsemmisíthetőségét az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján.

A törvény 38. § (1) bekezdése szerint a törvény hatálybalépésének napján megszűnik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - e törvény hatálybalépésekor hivatalban lévő - elnökének, elnökhelyetteseinek megbízatása és köztisztviselői jogviszonya. Ez a rendelkezés egyedi személyi döntést mond ki normatív, törvényi formában. A köztársasági elnök megítélése szerint az egyedi döntés helyett a jogszabályi forma választása két vonatkozásban is alkotmányellenes.

Először, egyedi személyi döntés törvényi normába foglalása visszaélés a törvényhozás rendjével, mert ebben az esetben nem általános normaként, általános viszonyok szabályozására hoznak törvényt. Alkotmányellenes az egyedi döntés törvényi formába öltöztetése azért is, mert elvonja a jogorvoslat lehetőségét az érintettektől. Az Alkotmánybíróság már több határozatban is megállapította jogszabály alkotmányellenességét, mert a jogszabályi forma megfosztotta az érintetteket a jogorvoslathoz való joguktól.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szervezetének a törvénnyel célzott átalakítása sérti a viszonylagos állandóság és a kiszámíthatóság követelményét is; ezzel sérti a jogállamiság nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonságot. A köztársasági elnök szerint a fenti pontokba foglalt indokok alapján a törvény az Alkotmányba ütközik, ezért kérte annak alkotmányossági vizsgálatát.

Forrás: www.keh.hu

Kapcsolódó elemek