Spanyolországban nem tiltják ki a vallási jelképeket az iskolákból
A spanyol kormány nem szándékozza szabályozni a vallási jelképek iskolai jelenlétét - közölte hétfőn a spanyol oktatási miniszter. Pilar del Castillo az El País madridi napilapnak elmondta: a vallási jelképek nyilvános használata a közoktatási intézményekben ugyan nem helyes, de a spanyol kormány nem látja indokoltnak betiltásukat.
Dátum: 2003-12-22 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:36.513381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A spanyol kormányzat azt követően reagált a kérdésre, hogy Franciaország kifejezte szándékát a vallási jelképeknek a francia iskolákból való száműzésére. Madrid szerint Franciországgal ellentétben Spanyolországban ez nem okoz társadalmi méretű konfliktust, a legtöbb spanyol közoktatási intézmény falairól már levették a kereszténység szimbólumát, a keresztet, valamint a kérdésben való döntést a kormányzat a helyi oktatási tanácsokra bízta.
Az El País értesülése szerint a 17 spanyol autonóm régióból csupán kettő, Katalónia és Andalúzia élt azzal a lehetőséggel, hogy biztosítsa iskoláiban a laikus oktatást.
MTI - fidesz.hu