Meghalt egy lengyel katona Irakban
Fegyvertisztítás közben véletlenül agyonlőtte egyik honfitársát a kerbelai támaszponton hétfőn este az iraki lengyel katonai kontingens egy katonája.
Dátum: 2003-12-22 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:39.187536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tragikus fegyverbaleset hírét a lengyel nemzetvédelmi minisztérium jelentette be hétfő esti varsói közleményében. A közlemény szerint a rutinszerű fegyvertisztogatás során véletlenül meglőtt lengyel katonát azonnal a kerbelai katonai kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta, életét vesztette. A katonai csendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A kerbelai bázison mintegy 200 lengyel katona teljesít szolgálatot, rajtuk kívül amerikai, szlovák és thaiföldi katonák állomásoznak ott. A támaszpont területén található tábori kórházat mintegy 20 főnyi lengyel személyzet szolgálja ki.
MTI - fidesz.hu