Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Szondánál is vezet a Fidesz

Az idei esztendőben az MSZP támogatottsága egyértelműen csökkent, a Fideszé emelkedett, minek következtében a két párt felváltotta egymást az élen. Decemberben a politikailag aktív népesség 48 százaléka voksolna a Fideszre, 43 százaléka a szocialistákra a Szonda Ipsos adatai szerint.


Dátum: 2003-12-23 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:40.988820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A folyamatban a szélső értékeket a január és a szeptember jelentette. Az év elején a szocialista pártot a választókorú lakosság 37 százaléka, a fiatal demokratákat 27 százaléka támogatta. Az erőviszonyok nyár végi kiegyenlítődését követően szeptemberben ért a csúcsra a Fidesz (34 százalék), s került mélypontra az MSZP (26 százalék). A szocialista párt azóta lényegében változatlan nagyságú szavazótáborral rendelkezik, a Fidesz támogatóinak aránya pedig előbb csökkent (29 százalékra), majd újra emelkedett. Jelenleg az ellenzéki pártnak 31 százaléknyi támogatója van, a vezető kormánypárt 25 százalékot érezhet maga mögött. A biztos pártválasztók körében is hasonló tendenciákat regisztrálhattunk, bár ott a Fidesz négy hónapja mutatkozó előnye - a szeptemberitől eltekintve - érzékelhető, de mintahibán belüli volt. Így van ez decemberben is, a politikailag aktív népesség 48 százaléka voksolna a fiatal demokratákra, 43 százaléka szocialistákra.

A biztos pártválasztók körében nyáron láthattuk a fordulópontot. Addig a Fidesz rendszerint 40 százalék alatti eredményt produkált, az év közepén 42-43 százalékot ért el, utána pedig 50 százalék körüli voks jutott volna neki egy most vasárnapi választáson. A szocialistáknak januártól augusztusig meglehetősen állandó, 48 és 52 százalék közötti volt az eredménye a részvételüket biztosra ígérő, pártot is választók csoportján belül. Szeptemberre ez 39 százalékra esett vissza, azt követően pedig 43-44 százalékon stabilizálódott.

Az adatfelvétel ideje: 2003. december 6-16. A megkérdezettek száma: 1500 fô, akik együttesen az ország 18 éves és annál idôsebb lakosságát képviselik. Alapsokaság: 18 éves és idôsebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezô magyar állampolgár.

nol.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek