A tizenhármak a tizenévesekért konferencia
Az Európai Bizottság ifjúsági ügyekkel foglalkozó Fehér Könyve leginkább arról szól, hogy Európának mindenkire, minden fiatalra szüksége van - hangsúlyozta az ifjúsági és sportminiszter A tizenhármak a tizenévesekért című konferencia megnyitásakor pénteken Budapesten.
Dátum: 2002-04-19 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:41.394990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Deutsch Tamás hangsúlyozta: a fiataloknak érezniük kell, hogy családjuknak, településüknek, hazájuknak és nemzetüknek, illetve Európának is szüksége van rájuk.
A miniszter elmondta: valamennyi, a konferencián résztvevő országnak, államnak és európai ifjúsági szervezetnek van egy közös ügye, amely lelkét adja a Fehér Könyvnek. Ez a közös ügy pedig nem más, mint Európa régen várt és reményeink szerint küszöbön álló újraegyesítése.
Deutsch Tamás úgy vélekedett, hogy nem egyszerűen az unió bővítéséről van szó, hanem egy ezeréves történelmi folyamat kiteljesedéséről, Európa újraegyesítéséről.
A miniszter felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió tagországaiban 55 millió, míg a csatlakozásra váró országokban mintegy 20 millió 15-25 év közötti fiatal él. Ez a 75 millió európai ember különleges képességekkel van megáldva: fiatalok, nyitottak a világra, fogékonyak az új iránt, és erőforrását jelentik országuknak, tehát Európának is.
Thomas Glaser, az Európai Bizottság Magyarországi Delegációjának főtanácsosa hangsúlyozta, hogy a bizottság teljes vállszélességgel az uniós bővítés mellett van. Mint mondta: Magyarország vezető szerepet foglal el a tagjelölt országok között.
Közlése szerint Magyarországnak el kell hárítani minden közigazgatási akadályt, ami még útjában áll a csatlakozásig.
A főtanácsos a fiatalok figyelmét arra hívta fel, hogy ragadjanak meg minden alkalmat és hallassák hangjukat, mondják el véleményüket.
Az Európai Bizottság és az ISM támogatásával megrendezett kétnapos konferencián a résztvevők munkacsoportokban fogalmazzák meg ajánlásaikat, egyebek közt a fiatalok társadalmi aktivitásával, a formális és nem formális oktatással, az ifjúsági munkával és a nemzetközi együttműködési programokkal kapcsolatban.
A konferencián Litvánia, Lettország, Észtország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Románia, Bulgária, Ciprus, Málta, Törökország és Magyarország, valamint az Európai Unió és az Európa Tanács képviselői, szakemberei vesznek részt.