Ünnepi sütemények
Aki még nem járatos az ünnepi sütemények világában, elolvashatja, hogyan készül a kuglóf, a diótorta, az aranygaluska, a fatörzs, a mandulás patkó.
Dátum: 2003-12-25 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:45.981368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mandulás patkó
Hozzávalók: 20 dkg margarin, 20 dkg liszt, 10 dkg cukor, 15 dkg darált mandula (dió, mogyoró), 1 vaníliás cukor, 12 tojásfehérje. A hozzávalókat összegyúrjuk, rudakat sodrunk belőle és azokat késsel 10 cm-es darabokra vágjuk. A rudakat patkóformára hajlítjuk és sütőlemezre helyezve, előmelegített sütőben (180 C fokon) 10-15 perc alatt megsütjük. Forrón, vaníliás porcukorba fogatjuk, a végeit olvasztott csokiba mártogatjuk. Forrón törékeny, frissen ropogós, másnapra megpuhul. Sokáig eláll.
Fatörzs
Tésztája 5 tojásból készült piskóta (5 tojás, 5 ek. cukor, 5 ek. liszt), melyet nagyméretű sütőlemezen sütünk meg. Még melegen meglocsoljuk rummal vagy eszences sziruppal és felgöngyöljük. Kétféle krémet készíthetünk. Fehéret, 10-10 dkg darált dió, cukor és vaj segítségével az előbbi receptben leírtak szerint. Ezzel kenjük meg a piskótalapot és visszagöngyöljük. A barnakrémhez 3 tojást, 15 dkg porcukrot és 2 ek. kakaóport gőzfürdőben habverővel kavargatva sűrűre főzünk. 20 dkg va- jat vaníliás cukorral és reszelt narancshéjjal kikeverünk, majd a kihűlt csokimaszszát hozzáadva krémmé kavarjuk. A piskótatekercset hosszúkás tálcára tesszük. Felső részéből 10 cm-es darabot rézsútosan levágunk és mint rönköt a törzs mellé tesszük. Bevonjuk a csokikrémmel, villa segítségével csíkokat rajzolunk rá, mohaszínű cukorporral és kókuszreszelékkel díszítjük.
Aranygaluska
Tálba szitálunk fél liter fehér lisztet, a közepébe teszünk 10 dkg puha margarint, 2 tojást és 6 tojás sárgáját, 10 dkg cukrot, csipetnyi sót, 2 dkg kelesztett élesztőt és 2-2,5 deci langyos tejet. Jól összedagasztjuk, majd kelni hagyjuk. A kelt tésztát deszkára terítjük és pohárral kiszaggatjuk. Egy olajozott formába (fenyőfa, mackó, szív) egy sor korongot teszünk, megkenjük olvasztott margarinnal, beszórjuk cukros, darált dióval, rumba vagy szörpbe áztatott mazsolával, és letakarjuk a tésztakorongokkal. A rétege-zést addig folytatjuk, amíg az edény félig telik. Kelni hagyjuk. A tetejét vajjal megkenjük és előmelegített sütőben (200 C fokon) 5060 perc alatt készre sütjük.
Diótorta
A tésztához szükséges 8 tojás, 8 ek. cukor, 4 ek. liszt, 3 ek. darált dióbél, 1 ek. morzsa, reszelt citromhéj. A krémhez szükséges 20 dkg vaj, 20 dkg darált dióbél, 20 dkg cukor, 1 vaníliás cukor, rumeszencia. Piskótatésztát készítünk. A tojásfehérjékből kemény habot verünk, hozzáadjuk a cukrot, a citromhéjat, tovább verve a tojás sárgákat és végül a dióval, morzsával összekevert lisztet. Vajazott, lisztezett tortaformába öntjük és előmelegített sütőben (200 C fokon) tűpróbáig (3035 perc) sütjük. A formából csak 10 perc állás után borítjuk ki, és rumeszences sziruppal meglocsoljuk. A krémhez a darált diót 1 deci forró tejjel leöntjük. A vajat a cukorral és vaníliával kikeverjük, majd a dióval, rummal és 1 ek. eszenccel fehéredésig habosítjuk. A tortát kettévágjuk, vékonyan megkenjük pikáns lekvárral (meggy, ribizli), majd a krémmel, és kívül is bevonjuk. Darált dióval beszórjuk és meggyszemekkel díszítjük.
Kuglóf
8 db tojássárgát, 8 ek. cukorral, 5 dkg margarinnal habosra kavarunk. Hozzáadunk 1 vaníliás cukrot, 1 citrom reszelt héját, csipetnyi sót, 1 deci langyos tejben kelesztett 1 dkg élesztőt, és lassan beledolgozunk annyi lisztet (30-40 dkg), hogy puha kalácstésztát kapjunk. Kelni hagyjuk. Ha kétszeresére nőtt, kinyújtjuk. Megkenjük olvasztott margarinnal, beszórjuk kakaóporral, gyümölcsszörpbe áztatott mazsolával és kandírozott gyümölcsdarabkákkal. Feltekerjük és még csavarunk is rajta 2-3-at. Vajjal kikent, lisztezett kuglófformába tesszük csigaház módjára. (A forma csak 2/3 részig teljen meg.) Újra kelesztjük. Ha a forma megtelt, előmelegített sütőben 200 C fokon kb. 50 perc alatt készre sütjük. Még melegen kivesszük a formából, és vaníliás porcukorral beszórjuk vagy olvasztott csokoládéval meglocsoljuk.
Kerekes Judit
gyermekgyógyász
Anyák lapja