Éjféli szentmise Esztergomban és a Szent István Bazilikában
A lelki megtisztulásra, a bűntől való szabadulásra és a rászorulók megsegítésére szólított fel az esztergomi bazilikában tartott szerda éjféli miséjén Paskai László. Szentbeszédében a bíboros, nyugalmazott érsek a híveknek elmondta: a Szentírás arra hív fel, hogy lelkünk üdvösségét nem az elméletekben, hanem egy személyben, Jézus Krisztusban találhatjuk meg, aki az Isten Fia és aki hozzánk hasonló emberré lett, a bűnt kivéve. - Azért olyan nagy öröm mindnyájunknak a karácsony, mert életünk és világunk végső értelmét mutatja meg - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Szent István-bazilikában tartott szerda éjféli szentmisén.
Dátum: 2003-12-25 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:46.578908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: az elmúlt kétezer év alatt megszámlálhatatlanul sokan kapcsolódtak hozzá, akik megtisztultak bűneiktől, erőt nyertek a kísértések leküzdéséhez, ezáltal gazdaggá lettek emberségükben, belső adottságaikban.
"Karácsony ünnepe azt üzeni, hogy Isten közel van hozzánk. Megváltót azért küldött számunkra Jézus Krisztusban, hogy bűneinktől megszabadulva gyarapodjunk emberségünkben, lelki és erkölcsi értékekben" - hangsúlyozta.
A bíboros szólt arról is, hogy a betlehemi jászol ma is erőt és fényt sugároz, de Isten üdvözítő terve akkor teljesedik ki bennünk, ha tétovázás, kételkedés, restség nélkül merünk az ő fényében élni, és megváltása is csak akkor lehet eredményes a lelkünkben.
Kiemelte: Isten arra teremtett bennünket, hogy leküzdve a test kívánságának, a szemek kívánságának és az élet kevésségének annyira vonzónak látszó kísértéseit szeretben, lelki értékekben és lelki tisztaságban gyarapodjunk.
Paskai László szentbeszédében megemlékezett Kalkuttai Teréz anyáról, akit két hónappal ezelőtt avatott boldoggá II. János Pál pápa. "Ő a legszegényebbek szolgálatának szentelte az életét, ezért személye úgy áll előttem, mint aki emberségben, lelki és erkölcsi értékekben kiemelkedő személy, aki messze fölülmúlja a sokaktól megcsodált vagy megirigyelt személyeket, akik mégis emberségben és lelki értékekben nagyon szegények" - hangsúlyozta.
Erdő Péter: van értelme áldozatot hozni
"Van értelme áldozatot hozni, van értelme szerényen élni, van értelme szeretettel figyelni egymásra, keresni egymásban Krisztus arcát" - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Szent István-bazilikában tartott szerda éjféli szentmisén. "- Azért olyan nagy öröm mindnyájunknak a karácsony, mert életünk és világunk végső értelmét mutatja meg. Ez az öröm és ez a reménység, amelynek sugároznia kell karácsonykor családjainkra, ez nyissa meg szívünket a gyermekek elfogadására és szeretetben való nevelésére, ez világítsa meg nemzetünk és az egész emberiség életét".
A prímás beszédében felidézte Krisztus születének körülményeit és kiemelte: "ez az születés Isten megjelenésének erejét hordozza az emberek között".
MTI - fidesz.hu