Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újévi szokások a világban

A Julián-naptár bevezetése óta a világ sok országában december 31. az óév utolsó napja, az új esztendő érkeztét pedig január elsején köszöntik. Amikor nem így volt, akkor is vidámsággal ünnepelték őseink az év fordulóját. És így teszik ezt ma is kelettől nyugatig, északtól délig, még akkor is, ha más-más számolási módot követnek a különféle vallások hívei. A különbözőségeket az okozza, hogy egyesek a Nap, mások a Hold, ismét mások a Hold és a Nap együttes járását követő naptárakat használnak.


Dátum: 2003-12-27 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:49.065195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


India

Indiában a lakosság nagy része hindu, de mégsem mindenütt ugyanazon a dátumon búcsúznak az óévtől. Az ünneplési módok, hagyományok is különböznek. Nyugat-Bengáliában, India északi részén, április közepén, a Chittirai nevű hónappal veszi kezdetét az új esztendő. Az első nap (Cittirai Vishu) reggelén mangólevelekkel, élénk színű virágokkal díszítik fel a lakások ajtaját, a hagyomány szerint az ilyen házak lakóinak sikert fog hozni az új esztendő. A kora reggeli fürdő után a család együtt imádkozik, majd a szülők megáldják gyermekeiket. Az újévi asztalon főképpen a hüvelyeseket és a különféle gabonákat találjuk meg.

Dél-Indiában, Keralában az édesanyák virágokat, ételeket és kis ajándékokat rejtenek egy speciális bőröndbe, amit a gyerekeknek nem szabad látniuk. ők csak a bőrönd kibontásakor nyitják ki - addig csukva tartott — szemüket.

Közép-Indiában narancs színű zászlókkal lobogózzák fel a házakat az új év napjára.

India nyugati részén, Gujaratban pedig ősszel köszönt be (2001-ben ez november 14-én volt) az új esztendő, aminek érkeztét nagy fesztivállal ünneplik (Diwali fesztivál). Ilyenkor a házak, épületek előtt kis olajmécseseket gyújtanak, ünnepi ételeket fogyasztanak.

Kína

A kínai nép ünneplése is parádés. A Nap-Hold naptárt követő államban az újév - a Yuan Tan - rendszerint a január 17. és február 19. közti időszak-ban köszönt be és ünneplése 15 napig is eltart. Ilyenkor a kínai házakat piros zászlócskákkal, virágokkal, színes szalagokkal ünnepi díszbe öltöztetik, az utcákon pedig ezer és ezer színes lampiont gyújtanak. Hitük szerint ilyenkor sok gonosz szellem van a világban, amelyeket fénnyel, tűzzel (tüzijátékokkal, pukkanó rakétákkal), dobokkal, zenével el lehet űzni. Gyakoriak az utcai maszkos, bábus felvonulások. Vannak, akik ablakaikat zárva tartják ebben az időszakban, hogy a háborgó szellemek ne tévedjenek be azokon. Az új esztendőre az öregeknek hosszú életet, az üzletembereknek sikereket, a fiataloknak pedig jó házasságot kívánnak. Az ünnepi ételek között találjuk a ginkgo diót, a különféle gombákat, a babot, túrót, a sült tőkehalat és kacsát, rizset, brokkolit és a kagylókat.

Japán

Japánban is január elsején köszöntik az új esztendőt, ez a nap hivatalos ünnep ott is. Az igazi ünneplés azonban általában négynapos és december 31-től január 3-ig tart.

Az újévi készülődés már december közepén elkezdődik, amikor képes levelezőlapokon jókívánságokat küldenek egymásnak az emberek.

A készülődés része a nagytakarítás is, amit az otthonokban, munkahelyeken és a templomokban is elvégeznek. Sok helyen együtt nézik a családtagok a Piros és Fehér Énekfesztivált (Kohaku uta gassen), amit a nemzeti televízió közvetít. Ezen népszerű ó- és újévi dalok csendülnek fel. A buddhista templomokban éjszaka megkondul 108 harang, mintegy köszöntve az új évet. A különféle tévéállomások sok helyről élőben közvetítik az ünnepi szertartásokat. Ezek végén a résztvevők kis amuletteket vásárolnak a szentély környékén, amelyek szerencsét hoznak számukra az új évben. Az ünnepi menü különbözik az ország tájegységei szerint, de azért rendszerint mindenütt megtaláljuk a cukrozott fekete babot, az ikrát és a tengernek sokféle gyümölcsét. Január elseje általában a pihenés napja, majd másodikán és harmadikán a rokonok, barátok keresik fel egymást.

Skócia

Skóciában az újévet Hogmanaynek hívják. Az ünnep nevéről, eredetéről még ma sem egységes a kutatók véleménye. Egyesek szerint a skót keltáktól ered és az oge maidne (új reggel) jelzős szerkezetből keletkezett, mások az angolszász Haleg Monath (Szent Hónap) kifejezésből eredeztetik. Van olyan vélemény is, hogy a normannok hoguinané (újévi ajándék) szavából származik, vagy hogy a flamandoktól vették át. Akármi is legyen a név eredete, lényeg az, hogy évszázadok múltán is fennmaradt a szó is, az ünnep is a skót nép tudatában, hagyományvilágában. Régen az évnek csak ezen az egy napján (január elsején) adtak ajándékot egymásnak az emberek és a 18. századig ezek az ajándékok a karácsonyiaknál is gazdagabbak voltak. Ma is van jelképes ajándékozás, amit "hogmanay"-ként nyújtanak át egymásnak az emberek. Sok faluban és városban még ma is meggyújtott kátrányos hordókat görgetnek végig az utcákon, ami az óév elégését jelképezi, s így "helye" lesz az újnak. A skót hagyományok szerint nagy jelentősége van annak, hogy milyen a hajszíne annak az embernek, aki az újév reggelén betér a házba. Ha ez sötét hajú és ajándékot visz, jókívánságokat mond, akkor nagy szerencse fogja érni az új esztendőben a ház lakóit. Nem várhat jót viszont az, aki macskát, kutyát vagy vörös hajú embert lát meg először az új esztendőben. De a Hogmanay-el kapcsolatos hiedelem- és szokásvilág nagyon gazdag. Lényeg az, hogy még ma is az év egyik legszínesebb, leglármásabb ünnepe, amihez Skócia-szerte utcai felvonulások, zene, tánc és közös étkezések, szórakozások társulnak. Ilyenkor az idegenek is jókívánságokkal köszöntik egymást. Az ünnepi asztalon bort, sajtot, sülteket, halat, fekete péksüteményeket, zabpogácsát, háromszögletű, ún. hogmanay-kekszet, cukrászsüteményeket és sok egyebet találunk.

Ausztria

Ausztriában az újév előestéjét Szent Szilveszter tiszteletére Sylvesterabend-nek nevezték el. Ilyenkor a vendéglők, kocsmák pazar kivilágításban, ünnepi díszben pompáznak, várva az ünnepelni érkezőket. A városokban mozsárágyúkból tüzelnek vagy színes rakétákat lőnek ki. Ennek a szokásnak a gyökere is korábbi időkig nyúlik vissza, amikor tüzeket gyújtva, ágyúzva űzték el az ártó, rossz szellemeket.

A szilveszteri és újévi asztalon olyan ételek kapnak helyet, amelyeknek szimbolikus jelentésük is van. A szerencsét hozó disznó és a pénzt ígérő ponty húsa semmiképpen sem hiányozhat, de gyakori a kocsonya fogyasztása is. Az ilyenkor fogyasztott édességek skálája igen széles körű, a szerencsemalacot formázó csokoládé és marcipán figurák, az arany érme alakú csokik és cukrok vagy a kéményseprőre, lóherére, patkóra emlékeztető édességek is részei az ünnepi asztalnak.

Újév napján együtt mennek misére a családok, majd meghallgatják a Bécsi Szimfonikusok szokásos újévi koncertjét, amit a televízió- és rádióállomások élőben közvetítenek. Bécsben hatalmas kivetítő vásznak és hangosító berendezések révén az utcán sétáló emberek is nézhetik, hallgathatják a gyönyörű muzsikálást.

Belgium

Sint Sylvester Vooranvond (Szent Szilveszter estéje) néven búcsúztatják az óévet a belgák. Elsősorban családi ünnep ez is, mint a karácsony, ahol ajándékokat adnak egymásnak a családtagok és kis kártyákat, amelyekre jókívánságaikat írják fel. A gyerekek már hónapokkal korábban elkezdik gyűjteni a pénzt, hogy szüleiknek, nagyszüleiknek, barátaiknak tudjanak ilyen színes üdvözlőkártyákat vásárolni.

A belgák elmaradhatatlan újévi ételei: osztriga, csirke, tojás, bor és a különféle formájú édességek. Az újévi pohárköszöntők, koccintások alkalmával azok egészségére is isznak, akik távol ünnepelnek.

Olaszország

Az újév előestéjén és éjszakáján petárdáktól, színes rakétáktól, tüzijátékoktól hangosak és világosak az olaszországi utcák. Sok házban az ünnep előtt kidobják a rosszra emlékeztető, öreg holmikat, remélve, hogy így elűzik a gonoszt, elfelejtik a rosszat és bíznak benne, hogy az új évvel szerencse és jó köszönt rájuk. Szilveszter este koccintanak az új évre, de Olaszországban nem pezsgővel, hanem finom borokkal. Az újévi menü összetétele régiókként változik, de mindenütt megtaláljuk a lencsét, ami a pénzt jelképezi. Ilyenkor a lehető legtöbbet kell enni ebből mindenkinek, hogy minél gazdagabbak legyenek az új esztendőben.

A vallásos családok együtt mennek újévi misére január elsején, majd együtt költik el az ünnepi ebédet.

Az ünnep végén újra készülődés kezdődik, ezúttal vízkereszt ünnepére, január 6-ára, amikor a Háromkirályok (vagy egyes vidékeken a Befana nevű öreg tündér) megajándékozzák a gyerekeket.

Egyesült Államok Amerikában is január elsején jegyzik az új év első napját. A soknemzetiségű és -vallású lakosság azonban különféle módon üli meg az ünnepet. A moszlimok új ruhákba öltöznek, a délkelet-ázsiaiak madarakat engednek szabadon, így remélve szerencsét az új évtől. A zsidók szentnek mondják ezt a napot és sokféle vallási szertartáson vesznek részt.

Az Egyesült Államokban január elseje a hivatalos munkaszüneti nap, de az amerikai nép (is) már december 31-én elkezdi az ünneplést. Sok helyen vicces maszkokat öltenek fel az emberek, így mennek az utcára, ahol dudálva, kürtölve vonulnak végig. Az ijesztő maskarák hajdanán a gonosz szellemek elriasztására szolgáltak.

Az utcán ünneplők hangosan számolják vissza valamely toronyóra mutatóját követve az óév utolsó másodperceit, majd hangos kiáltásokkal, ölelkezésekkel köszöntik az új esztendőt.

Január elsején az amerikaiak meglátogatják barátaikat, rokonaikat vagy szomszédaikat. Ilyenkor együtt ülik körül a gazdag ünnepi asztalt. Sok helyen közösen nézik a televízióban a Californiából közvetített ünnepi sportparádét (Tournament of Roses). Ennek témája évről évre változik, de az minden rendezvényben közös, hogy a stadionok, kikötők, a versenyek színhelyei millió virággal vannak feldíszítve és a sporton kívül csodás kompozíciók felvonultatásában gyönyörködhet a közönség. A következő évi Tournament of Roses előkészítése már január másodikán elkezdődik.

Ozsváth Judit

topnet.topnet.ro - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek