Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Puccsszerű volt a Tilos Rádió frekvencia-megítélése

Az Országos Rádió és Televízió Testület MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es tagja szavazatával nyerte el 2002 végén budapesti frekvenciáját a Tilos Rádió, a Fidesz delegáltjai nem vettek részt a döntésben.


Dátum: 2003-12-27 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:49.367337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sem én, mint az ORTT elnöke, sem a Fidesz által delegált tag, Erdős Zsuzsanna nem vett részt 2002 késő őszén abban a döntésben, amely nyomán a testület a Tilos Rádiónak budapesti frekvenciát szavazott meg - szögezte le az MNO-nak adott nyilatkozatában Körmendy-Ékes Judit, az ORTT egykori elnöke. Ismeretes: akkor az öttagú testületben Körmendyn és Erdősön kívül az MSZP-s Ladvánszky György, az MDF-es Wéber János illetve az SZDSZ-es Tímár János dolgozott. A Tilos Rádió frekvenciájának puccsszerű szavazásán csak Ladvánszky, Wéber és Tímár vett részt.

A tavaly óta a baloldali többségű ORTT idén június 25-én az általános üzemeltetési költségek jogcímen 2,9 millió forint támogatásban részesítette a csatornát, pár nappal később, július 9-én újabb, 2,7 millió forintos technikai háttér kialakítására felhasználható támogatást szavazott meg az adónak.

A napokban nagy botrányt kavart a Tilos Rádió azzal, hogy moderátora, Bajtai Zoltán egy december 24-i műsorban a ''Kiirtanám az összes keresztény'' mondatot kiáltotta az éterbe. Ma délután a Tilos Rádió kuratóriuma sajtótájékoztatót tart az ügyben.

A Magyar Nemzet korábban beszámolt arról, hogy december 9-én a Tilos négy műsorvezetője a Jobbik Magyarországért Mozgalom által az ország településein felállítandó kereszteket tűzifának, hirdetőtáblának javasolta felhasználni.

December 19-én a csatorna Honty és Hanna című műsorában a közelgő karácsony alkalmából egyebek mellett Jézus Krisztus születéséről beszélgettek a műsorvezetők. A Tilos honlapja szeriont e produkcióban szerepelt Bakács Tibor Settenkedő, több ballibeláris orgánum publicistája is. A produkcióban szó szerint a következők hangoztak el:

'' ... szóval ez a fajta, hogy a születés, és a gyermek akár egy fattyúból is, mert itt kvázi erről van szó. (közbeszólás: fattyú, bizony). Fattyúból lesz. (Közbeszólás: ki ennek az apja, ki ennek az anyja?) Mert ő egy fattyú. Tehát akárhogy, hát húzzuk, vesszük, vagy magyarázzuk, Krisztus egy fattyú.''

Pindroch Tamás

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek