Pusztító földrengés Iránban
Legalább 70 ezer ember vesztette életét Iránban az ország délkeleti részét sújtó, pusztító erejű földrengésben, a sérültek száma pedig meghaladja az 50 ezret. - közölték kórházi források. Bám város lakóépületeinek több mint fele összedőlt. A Külügyminisztérium úgy tudja, hogy nincs magyar áldozata a katasztrófának.
Dátum: 2003-12-27 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:50.276065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iráni közegészségügyi miniszter szombat délutáni közlése szerint 70 ezer halálos áldozata és sérültje van Bám városában a péntek reggel pusztított földrengésnek. Maszud Pezeskain kijelentette, a hatóságok becslése szerint Bám lakosságának 65-70 százaléka vesztette életét vagy sérült meg a katasztrófában. A Kermán tartománybeli Bám városának lélekszámát százezerre becslik a hatóságok.
A Richter-skála szerint 6,3-es erősségű pénteki földrengés a hajnali órákban történt, amikor a város lakosainak többsége aludt. Ezrek maradtak a romok alatt, a hatóságok önkéntes véradásra hívják fel a lakosságot. A lakóépületek hatvan százaléka dőlt össze - idézi az iráni televíziót az ABC News. Korábbi hírek szerint a városban valamennyi téglából épült ház összedőlt. A BBC tudósítása szerint két kórház is romba dőlt, ami nehezíti a sebesültek ellátását.
A teheráni egyetem geofizikai kutatóintézetének adatai szerint a rengés epicentruma a Kermán tartomány azonos nevű székhelyétől 180 kilométerre keletre fekvő Bám térségében helyezkezdett el - jelentette az MTI. A BBC szerint több utórengés is volt, a hatóságok további rengésekre is számítanak.
Néhány órával később újabb földrengés történt Iránban, ezúttal az ország délnyugati részén, Huzisztán tartományban. A második, a Richter-skála szerint 4-es erősségű rengés epicentruma Maszdzsed-Szoleimán város környékén volt - közölte a teheráni egyetem geofizikai intézete. Újabb áldozatokról, személyi sérülésekről és károkról nem érkezett jelentés.
Hírügynökségi jelentések szerint Bám történelmi városközpontja is romba dőlt. A turisták ezrei által látogatott erődítmény, mely már kétezer éve áll a város szívében, szintén komoly károkat szenvedett. A 3000 méter hosszú és 2000 méter széles citadellát a világ legrégibb, még meglévő agyagépítményeként tartották számon.
A város lakói péntekről szombatra virradó éjszaka fáklyák fényénél puszta kezükkel próbálták kiásni az épületek romjai alól az ott rekedt túlélőket, illetve kiemelni a holttesteket. A földmozgás miatt megszakadt a telefon- és a rádióösszeköttetés Bámmal és régióval. A földrengés sújtotta övezetbe mentőalakulatokat és helikoptereket vezényeltek - jelenti a helyi hírügynökség.
Iránban a földrengések az elmúlt 25 évben ezrek halálát okozták. Iránban gyakoriak a földrengések, mert több geológiai törésvonalon helyezkedik el az orzság. Több mint 25 ezer áldozata volt egy 7,7 erősségű földmozgásnak 1978-ban, 2002-ben pedig ötszázan haltak meg egy földrengés során - írja az ABC News.
A nemzetközi közösség segítségét kérte Irán. Az iráni hatóságok szerint különösen nagy szükség lenne a romok alatt rekedt emberek felkutatására szolgáló berendezésekre, ilyen célra kiképzett kutyákra. Több ország, köztük Oroszország, Görögország, Németország és Belgium különleges alakulatai útra készen állnak.
index.hu - fidesz.hu