Vadászbaleset érte a mezőgazdasági minisztert
Vadászbalesetben súlyosan megsérült szombaton Ilie Sarbu román mezőgazdasági miniszter, de nincs életveszélyben.
Dátum: 2003-12-28 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:51.219378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter a dél-romániai Dambovita megyében vadászott, amikor lövés érte a lágyéktájékán. Sarbut azonnal egy bukaresti kórházba szállították, ahol megműtötték. Orvosai szerint a 63 éves politikus nincs életveszélyben.
Ilie Sarbu tapasztalt vadász, és Ioan Rus belügyminiszter szerint a vadászfegyver véletlenül sült el. Szemtanúk szerint a miniszter sofőrje a földre ejtette a puskát, és az ekkor, véletlenül sült el, megsebesítve Sarbut. Ovidiu Branzan egészségügyi miniszter szerint kollégájának még néhány napig az ágyat kell nyomnia, s csak a karácsonyi-újévi ünnepek után állhat újból munkába.
A vadászat az egyik kedvelt időtöltése több román miniszternek is, akárcsak Adrian Nastase kormányfőnek, aki egyben a Román Vadászok és Halászok Egyesületének elnöke.
MTI - fidesz.hu