Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét magyar újságírót bántalmaztak Romániában

Újabb újságírót bántalmaztak ismeretlenek Romániában, az illető csíkszeredai lakhelye közelében - közölte szombaton egy az újságírók védelmére létrehozott egyesülés.


Dátum: 2003-12-28 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:51.539114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szondy Zoltánt, a Hargita Népe című magyar nyelvű lap tényfeltáró újságíróját vasrudakkal bántalmazták, fején és karján súlyos sérüléseket okozva - közölte az újságírók védelmére alakult szerveződés. Az újságírót, aki egy csíkszeredai üzletember alvilági kapcsolatait kutatta, szeptemberben már megtámadták. Akkori támadóinak kilétére azóta sem derült fény.

A mostani, különösen súlyos incidens, amely alig két héttel azután történt, hogy brutálisan bántalmaztak egy temesvári újságírót is, a hatóságok tétlenségének, vagyis annak a következménye, hogy nem lépnek fel azok ellen a támadások ellen, amelyek az elmúlt egy évben sorozatosan érték a sajtó munkatársait -

mutatott rá a szervezet. Egyben azzal vádolta meg magas rangú román vezetőket, hogy nem megfelelő hozzáállásukkal bátorítják az ilyen cselekmények elkövetőit. Név szerint is felelőtlenséggel vádolták Adrian Nastase román kormányfőt azért, mert nemrég kijelentette: ha egy egyszerű cikk okot adna az agresszióra, akkor minden nap meg kellene vernem egy újságírót. A mostani a tizenhatodik eset, hogy ilyen vagy olyan érdekcsoportot bíráló újságírót súlyosan bántalmaztak Romániában.

Elítélte a romániai újságírókat ért egyre szaporodó támadásokat december elején az Újságírók határok nélkül nevű nemzetközi szervezet is. A hatalmon lévő politikusok korrupciós ügyeit firtató tudósítók elleni fizikai támadások egyre növekvő száma aggodalomra ad okot - mutatott rá a sajtószabadság érvényesüléséért küzdő szervezet és felszólította Nastase kormányfőt, hasson oda, hogy mindent tegyenek meg e támadások elkövetőinek azonosítása és megbüntetése érdekében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek