Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokolgép robbant Bagdadban

Egy amerikai katona és két iraki gyermek életét vesztette vasárnap Bagdadban annak következtében, hogy egy forgalmas út mentén pokolgép robbant.


Dátum: 2003-12-28 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:52.487279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai hadsereg tájékoztatása szerint a robbanás megsebesített további öt amerikai katonát s három iraki tolmácsukat. Egy amerikai kiképzésű iraki polgári védelmi alakulat nyolc tagja is sérüléseket szenvedett. Valamennyi amerikai sebesült a 2. gépesített ezred kötelékébe tartozott.

Öt további iraki sebesült halálával összesen 18-ra emelkedett vasárnap az előző napi kerbelai támadások áldozatainak száma. A halottak közül hatan külföldi katonák (4 bolgár és 2 thaiföldi), a többiek irakiak. Az iraki lázadók szombaton autóba rejtett pokolgépekkel, akna- és gránátvetőkkel, valamint gépfegyverekkel intéztek precízen összehangolt, nagyszabású támadást középületek és a lengyel parancsnokság alatt álló nemzetközi békefenntartó hadosztály bázisai ellen. Legújabb adatok szerint a sebesültek száma 160, ötük állapota válságos.

Az amerikaiak által felállított iraki ideiglenes kormányzótanács nézete szerint külföldiek műve is lehet a szombati kerbelai támadássorozat. Vannak arra utaló jelek, hogy egyes támadók irakiak, mások "kívülről" jöttek - mondta a kormányzótanács szóvivője. Fegyveres támadás érte vasárnap az Irak északi részén fekvő Erbílben a Kurdisztáni Demokratikus Párt biztonsági igazgatójának helyettesét. A politikus megsérült, három testőre pedig életét vesztette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek