Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Januártól jelentősen drágulnak hazánkban az élelmiszerek

Utoljára szerdán lehet 12 százalékos áfakulccsal megvásárolni számos terméket. Pénzt spórol meg az, aki még az idén megvásárolja januári buszbérletét vagy újság-előfizetését. Érdemes egy utolsó nagybevásárlást is a következő két napra időzíteni, csütörtöktől ugyanis az élelmiszerek után is magasabb áfát számolnak fel a kereskedők - írja a Világgazdaság.


Dátum: 2003-12-29 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:55.418313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az áfatörvény januári változása úgy lép hatályba, hogy a 2004. január 1. előtt teljesített ügyletekre még a régi szabályok vonatkoznak. Mivel a teljesítés időpontjaként a törvény a legtöbb esetben a kifizetés esedékességét jelöli meg, ezért általában a kedvezményes áfakulcsba tartozó, jövő évre szóló "bérletek" (busz, uszoda), "előfizetések" (kábeltévé, újság), valamint az élelmiszerek idei megvásárlásával megspórolható a három százalékpontos áfakulcs-emelkedés.

A nulla kulcs is eltűnik csütörtöktől: helyette 5 százalék lesz a szuperkedvezményes áfakategória. Ez a gyógyszereknél és a tankönyveknél jelent drágulást. Az áfakulcsok mellett több termék áfabesorolása is megváltozik.

Az, hogy csütörtöktől már 15 százalékos áfát kell felszámolni a mai 12 százalék helyett, több ezer vállalkozásnál jelent különleges körülményt. A nyilvántartásokban szilveszterkor kell megejteni a módosítást. Főleg az élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó üzleteknek célszerű körültekintően eljárniuk, ők ugyanis az idén még a kisebb, 12 százalékos kedvezményes áfakulcs mellett szerezhetik be készleteiket, amit csütörtöktől már a nagyobb, 15 százalékos mellett értékesíthetnek tovább. Ebbe a kategóriába tartozik a fentieken túl a gyógyászati segédeszköz, a gáz, a távfűtés, az orvosi műszerek, a fürdőbelépők, a temetési szolgáltatás - írja a Világgazdaság.

VG - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek