Izrael kivonult Nábluszból
Az izraeli hadsereg vasárnap reggel befejezte a kivonulást az észak-ciszjordániai Nábluszból.
Dátum: 2002-04-21 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:42.875456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint egy izraeli katonai szóvivő közölte, az izraeli csapatok kivonultak a palesztin önkormányzat alatti városból, hogy átcsoportosítás után közvetlenül a határában körülzárják.
Az AFP szerint az izraeli hadsereg befejezte a kivonulást Rámalláhból is, kivéve azt a szektort, ahol Jasszer Arafat palesztin elnök hivatala van. Arafat irodáit változatlanul gyűrűben tartják.
A Háárec szerint az izraeli hadsereg arról tanácskozott, hogy behatoljon-e erőszakkal a palesztin elnök irodáiba az állítólag ott lapuló palesztin szélsőségesek letartóztatása céljából.
Arafat elutasította azoknak a palesztinoknak a kiadását, akiket Izrael azért üldöz, mert vélhetőleg részük volt Rehavam Zeévi izraeli idegenforgalmi miniszter meggyilkolásában, valamint fegyvercsempészésben.
Az izraeli lap úgy értesült, hogy Ariel Saron izraeli miniszterelnök Arafat száműzésére irányuló javaslatot készült kabinetje elé terjeszteni.
Izraeli csapatok maradtak Betlehemben is, körülfogva a Születés templomát, ahol kétszáz palesztin sáncolta el magát. Közülük Izrael mintegy harmincnak a megadását követeli.